MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Mai újságból olvasnék egy rövid véleményt, az a címe, hogy jogellenesen menesztett KSH-elnökhelyettes. Jogellenesen mentették fel a tisztségéből Soós Lőrincet, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnökhelyettesét - mondta ki a Fővárosi Munkaügyi Bíróság. Mellár Tamás elnök úr után tehát a helyettesével szembeni eljárást is jogsértőnek találta az elsőfokú fórum. (Babák Mihály: Na tessék, miket meg nem csinálnak!) Ki volt, ugye? A szocialista-szabad demokrata koalíció által odatett KSH-elnök mentette fel jogellenesen, rúgta ki az elnökhelyettest, illetve előtte jogellenesen mentették fel a Központi Statisztikai Hivatal elnökét.
Kedves Kóródi Mária! Így bízhatunk itt ilyen értelemben a jogbiztonságban, és ennyire lehet megbízni az önök alkotmányos és jogérzékében; és nem ők az egyetlenek. Nem ők az egyetlenek! Rendkívül sok jogtalanság történt, rendkívül sok embert távolítottak el pusztán azért, mert nem önök nevezték ki, függetlenül attól, hogy az ő szakértelméhez, hozzáértéséhez kétség nem férhetett. Sajnos, ilyen értelemben nem nagyon lehet bízni abban, hogy itt a vélemények jelentős mértékben befolyásolnák az önök döntéseit. Az önök döntéseit még a jogellenesség, a nyilvánvaló jogellenesség sem befolyásolja, a hatalmi arrogancia mindenek fölött, még a jogszabályokat is áthágva. Ez a cikk, ez a mai hír is erről szól.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés