NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Még egyszer ismétlem, hogy konkrét esetek vannak. Konkrét esetek vannak arra, hogy akár a Honvédelmi Minisztérium, a BM, a MÁV, az Autópálya Rt. pályázatai közül nagyon sok esetben a Magyar Postával, a BM-mel szemben elmarasztaló határozatok születtek, pert nyertek ezek az említett cégek. De attól, hogy megbírságolják őket, még a cég tönkremegy.

Tehát még egyszer hangsúlyozom: nem arról van szó, hogy ők nem tudnának versenyképes terméket előállítani, hanem olyan kiírások születnek - sok esetben azért, mivel maga a termék valóban speciális, tehát lehetőség van arra, hogy úgy írják körbe az elkészítendő terméket, például honvédségi felhasználás esetén -, amely meghatározza azt a szűk kört, aki oda be tud lépni. Egy példa: kiírnak 35 fő részére gyakorlóruházatot, és ebből lesz 480 darab zubbony meg 302 pár sivatagi bakancs, mire a szerződést megkötik. Tehát van egy rakás olyan példa, amely azt mutatja, hogy nem működik ez a gyakorlat, de ez más területen is így van. Azt hiszem, nem mondok újdonságot, különben nem lenne az autópálya-építésben is akkora botrány, mint amekkora van, és hatalmas bírságok. Csak ahogy az autópályacégek nem fognak tönkremenni a bírságban, itt a kiírók sem, hiszen állami cégek, a költségvetés kifizeti ezeket.

Forrás: parlament.hu