DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretnék válaszolni Pokorni frakcióvezető-helyettes úrnak, mert pont akkor intézett hozzám kérdést, nyilván nem érzékelte, hogy nincs már a frakciónknak ideje, ezért nem tudtam rögtön válaszolni a lakástámogatásokra vonatkozóan, ami valóban nagyon fontos kérdés. A lakástámogatási rendszerben pontosan azt a változtatást eszközöltük, ami azt teszi lehetővé, hogy célzottabb legyen a lakástámogatási rendszer, és a fiatalokra koncentráljon. A Gazdaságkutató Intézetnek egy nemrégi vizsgálatát idézte valaki, csak pontatlanul. Ugyanis azt mondta a tisztelt képviselő, hogy a Gazdaságkutató azt igazolta, hogy nem voltak visszaélések a rendszerben.
(16.50)
Valóban nem volt túl sok, visszaélés volt egyébként, de a lényeg az, hogy éppen olyan alacsony az a támogatási összeg, amit a többség igénybe vett, ami belefér abba a mostani limitbe. Az a példa, amit Pokorni képviselő úr hozott, azt gondolom, hogy részben egy elég különleges példa, amikor egy fiatal család egyből ilyen nagy támogatást akar igénybe venni, de ez nem változott az elmúlt négy évben értelemszerűen, tehát a lakásárak nem ugrottak az égbe az elmúlt néhány évben, ebben egy nem túl magas változás volt.
Még valami: a nyugdíjak emelkedésével kapcsolatosan mondtam a 24 százalékos reálnyugdíj-növekedést, figyelembe véve, amit Szabó Erika képviselő asszony mondott, ezért elnézést kérek, nem a két évről van szó, hanem természetesen a négy évről, de attól ez reálérték-növekedés, amiben minden egyéb körülmény benne van, tehát a nyugdíjak vásárlóértéke növekszik ezzel.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés