DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A költségvetés készítése mindig az elosztás művészete. Értelemszerűen nagyon nagy baj lenne, ha nem lehetne olyan célokat megfogalmazni, amelyek esetleg hiányoznak vagy nem megfelelő összeggel szerepelnek a költségvetésben, egyébként pedig fontosak.

Amit az előbb mondtam, az nem áll ellentétben azzal, amit a tisztelt képviselő úr az előbb mondott. Én csupán azt mondtam, hogy a költségvetésnek van egy fejezeti megosztása, amelyben szerepel az, hogy melyik költségvetési fejezet mennyi előirányzattal rendelkezik. De van egy másik megosztás is, amely úgy szól, hogy az egyes funkcionális kiadásokra milyen előirányzatokat szán a költségvetés, ugyanis az előbbi összefügg azzal is, hogy milyen a szervezeti rend a közigazgatásban és milyen a pénzelosztás rendje. Például a területi pénzeket lehet egy külön fejezetben is és lehet az ágazati fejezetekben is szerepeltetni. Én pusztán annyit mondtam, hogy a környezetvédelemre mint feladatkörre 146 milliárdot költünk, s most nem mondom a tizedeseket. Tehát e szerint a funkcionális megosztás szerint ez a környezetvédelemre eső összeg. Meggyőződésem, hogy kérdésére a miniszter úr készséggel el fogja mondani, hogy ennek mi a megosztása.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu