DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, itt azért elhangzott néhány olyan kérdés, amire reflektálni kell. Az egyik az, hogy nem lehet szembeállítani a kormányprogram egyes tételeit a költségvetés szerkezetével, mert más a funkciója a költségvetésnek és más a kormányprogramnak. Az, hogy egy-egy mondatot keresünk, egy-egy megállapítást a kormányprogramból a költségvetésben, az feltehetően nem járhat sikerrel, de ez nem azt jelenti, hogy arra a célra nem jut a költségvetésben pénz.
A másik dolog a civil szervezetek támogatása. Egyrészt nem tudok arról, hogy bárki arra gondolt volna, hogy meg kell nyirbálni a civil szervezetek támogatását. Ezt már csak azért is nehéz feltételezni a kormányról, mert igen jelentős lépést tettünk előre a nemzeti civil alapprogrammal a civil szervezetek valódi támogatásában, amelyben a civil szervezetek maguk tudják eldönteni, hogy mire költik a forrásokat. Ennek alapján igen jelentős többlet keletkezett a költségvetésben és ezt megtartjuk. Ehhez képest természetesen jó néhány olyan civil szervezet, amely korábban címzett támogatásokat kapott az egyes fejezetekből, most értelemszerűen a civil alapprogramból kaphat támogatást, mégpedig olyan módon, hogy maguk a civil szervezetek döntik el, hogy mely szervezetek és milyen célra kapnak támogatást. Úgy gondolom, ez demokratikusabb és közelebb áll a civil világhoz, mint amikor a kormányzati szervek döntik el, hogy kik kapjanak támogatást.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés