ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr, a szót, és talán most tényleg valóban be tudom fejezni, amit az előbb Katona államtitkár úrnak is megpróbáltam elmondani, hiszen a hazai forrásokból, amelyek tavaly teljesítve lettek, még ma is számos pályázat esetében nem történtek meg a kifizetések. Tehát a Kincstár nem teljesítette az önkormányzatok felé, az önkormányzatok nem tudták teljesíteni a vállalkozó irányába, a vállalkozó pedig az alvállalkozó irányába. Tehát egyfajta körbetartozás alakult ki. Most mitől hisszük azt, ha az európai uniós forrásokat, amelyek sokkal szigorúbb követelmények között kell hogy megvalósuljanak, és az utófinanszírozás elve alapján történik, ezek olyan látványos gyorsulást fognak eredményezni?

A másik: a környezetvédelemmel kapcsolatban egyébként azt látom, és pontosan a környezetvédelmi fejezet érdekében - ezt bizottsági ülésen is elmondtuk -, messze alulfinanszírozott maga a környezetvédelmi tárca, és ebből adódóan meg fognak ismétlődni azok az elvek, amelyek ebben az évben is ismétlődtek számos területen: Kispirit, Nagypirit, Szőc, Halimba területén, a vízbázisok területén, hogy egyszerűen fel sem bontják a benyújtott pályázatokat. Úgy utasítják vissza a pályázatot, hogy forráshiányos. Szomorú ez az állapot. Mi lesz ezekkel a településekkel?

Miniszter úr, az nem járható, hogy egy átadást tizenkétszer megjelenítünk az újságban, ötször átadjuk, ha öt sarka van, akkor ötször át lehet adni, de ha gömbölyű maga a telephely, akkor nem lehet ötször átadni, esetleg körbe lehet járni. Ez nem megoldás. Megoldás az, hogy az uniós forrásokat valóban úgy tudjuk felhasználni a környezetvédelem területén, hogy valóban az uniós előírások és a Magyarország által vállalt kötelezettségek minél gyorsabban tudjanak teljesülni.

Ezért lenne fontos, hogy maga a környezetvédelmi fejezet ne alulfinanszírozott legyen, és ne próbáljunk meg a számokkal bűvészkedni, hiszen három év után még ma sem sikerült a környezetvédelmi tárca teljes átalakítását végrehajtani. Az is még előttünk van. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) A hatósági rendszerek nem működnek normálisan.

Forrás: parlament.hu