PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Balsay István fideszes képviselőtársam hozzászólására szeretnék ráerősíteni. A Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőjeként az értékrendem és a jelmondatom a “Ne próbáld ki!ö, a prevencióra, a megelőzésre fektetek minden hangsúlyt.

Ha megnézzük a 2005. évi költségvetést, és megnézzük azt az öt területet, ami a kábítószer-ellenes küzdelem fő területe, a prevenció, a megelőzés kérdése, egyértelműen megállapíthatjuk, hogy például ez a terület iszonyú méretű elvonásban részesül. Nem épülnek játszóterek, a fiatalok szabadidejének eltöltését segítő civil szervezetek közül a különböző támogatási rendszerekből egyre több fog kiesni.

Ha megnézzük a másik területet, az ENSZ kábítószer-ellenes világnapjának 2004. évi jelszava “A kezelés igenis működik!ö volt. Ez a kezelések fontosságát hangsúlyozta, ehhez Magyarország is csatlakozott. Ha megnézzük a tételeket, a 2005. évi költségvetésben itt is jelentős csökkenésre kerül sor.

Ha megnézzük a harmadik tételt, a rendvédelmi szervek, a vám- és pénzügyőrség, a rendőrség kábítószer-ellenes küzdelmének megerősítését, itt is azt tudjuk mondani, hogy a 2005. évi költségvetésben jelentős elvonásokra, csökkentésekre kerül sor. Tulajdonképpen a 2002-es tényszámokat fogjuk elérni.

Ahogy képviselőtársam is mondta, a tudományos munkára is jelentős elvonások történnek, a költségvetési fejezet ezen részében nulla forint van, de gondolom, valahol máshol, elbújtatottan azért egy kis összeget csak fognak erre a kérdésre fordítani.

Az ötödik terület a külföldi tapasztalatok cseréje, a külföldi országok látogatása és a külföldről érkező szakemberek bevonása a kábítószer-ellenes küzdelembe. Itt is azt láthatjuk, hogy jelentős elvonásokra, csökkentésekre kerül sor.

Számomra a költségvetés azért is elfogadhatatlan, mert a kábítószer-ellenes küzdelemben a 2005. évi költségvetésben nagyságrendekkel kevesebb pénz áll rendelkezésre, mint a 2004. évi költségvetésben volt, amiből a Draskovics-csomag több mint 430 millió forintot vont el.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu