PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Szeptember elején, a civil szervezetek világában élő, dolgozó képviselőként megdöbbentő hírt hallottam. Több civil szervezet aggódva hívott fel azzal, hogy a kormány azon mesterkedik, hogyan tudná a 2005. évi költségvetésnél befagyasztani a nemzeti civil alapprogramot, azt az alapot, amit a civil társadalom érdekében törvényileg több mint másfél éve hoztunk létre itt, a tisztelt Ház falai között.

Majd az első telefonok után néhány nappal már más hírek jöttek: mégis megmaradhat a nemzeti civil alapprogram, nem mertek hozzányúlni, változtatni rajta, de a költségvetésben a minisztériumok fejezeti támogatását, amit a civil szervezeteknek nyújtottak, drasztikusan csökkenteni fogják. Mindez történik akkor, amikor minden felelős magyar politikus azt hangoztatja, hogy a civil társadalomnak minél nagyobb támogatásra van szüksége, és a civil társadalom fontos Magyarországon.

(19.30)

A civil szervezetek függetlenségének az erősítését, a kicsi, újonnan alakult szervezetek támogatásának a fontosságát, a régóta működő szervezetek ernyőszervezetekben való egyesülését... - ennek megvalósulásához nem programtámogatásra, hanem működési támogatásra van szükség.

A 2005. évi költségvetést a civil szervezeteken keresztül vizsgálva a következő megállapításokat lehet tenni. A támogatási összegek az előterjesztő számításai szerint is a 2004. évihez képest összességében egyharmaddal csökkentek. Ha a 2003. évi számokat nézzük, a 2005. évi összesített tényösszeg 50 százaléka a 2003. évinek. Egyértelműen megállapítható, hogy a fogyatékkal élő emberek szervezeteinek a támogatása nem nő, még az inflációarányos emelésre sem került sor, sőt vannak olyan szervezetek, amelyeknek csökken a támogatása.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nézzünk egy másik területről egy példát: elfogadhatatlan számomra a Máltai Szeretetszolgálat támogatásának a tavalyi 197,2 millió forintról 150 millió forintra való csökkentése. Ez több mint 14 százalékos csökkenést jelent. Ugyanígy nem tudom elfogadni MDF-es képviselőként azt, hogy az Illyés Közalapítvány támogatását a kormány az Oktatási Minisztériumban csökkentve eldugta a határon túli szervezetek támogatásai közé. Ki tudja, mekkora összeggel fog ez a támogatás 2005-ben megvalósulni?

Tisztelt Képviselőtársaim! Összegzésképpen azt tudom elmondani, hogy a civil szervezetek tekintetében a benyújtott költségvetés jelentős romlást okoz, ezért a Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként nem tudom támogatni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu