PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A nemzeti civil alapprogram kérdésében nyomtam újra gombot. Mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy a nemzeti civil alapprogram törvénye milyen fontos lépés a civil társadalom életében, azt is tudjuk, hogy a 2000. évi költségvetésben került először nevesítetten be ez az összeg, 7 milliárd forinttal. Azt is tudjuk, hogy a kormányzat gondolkodott azon, hogyan tudja ezt az összeget zárolni vagy a törvényt módosítani, hogy kevesebb legyen, hiába is titkolja ezt a tisztelt államtitkár úr. Azt is tudjuk, hogy ennek a törvénynek az a lényeges előnye, hogy itt a civilek saját maguk osztják el a költségvetés által a számukra biztosított pénzösszeget, demokratikus módon, országos hálózaton és országos kuratóriumokon keresztül.
Azt is tudjuk viszont, hogy a civilekre szánt támogatási összeg, ha valaki megnézi a 2005. évi költségvetést - és ezt a kis táblázatot az ön munkatársai osztották ki a társadalmi szervezetek bizottsága ülésén (Felmutatja.), amiben végig-végig számok vannak, és hogy csak egy példát vegyek, az Informatikai és Hírközlési Minisztériumnak a civil szervezetekkel történt támogatását -, a 2004. évben 236 millió forinttal támogatta az IHM a civil szervezeteket, a 2005. évben már nem nevesítetten a 10 civil szervezetet, hanem egy blokkban 80 millió forinttal fogja támogatni. Ez a tisztelt államtitkár úr szerint nem csökkenés vagy csökkenés? A matematika nyelvén kétharmaddal csökkentette az IHM a civil szervezetek támogatásának összegét. De ha végignézzük a többi tárca támogatási összegét, mindegyik tárcánál jelentős csökkenések vannak. Még egyszer mondom, az önök által kiosztott papíron is a 2004. évi várható összeg és a 2005. évi tervnél a 65,7 százalék van beírva, tehát önök is elismerik ezt a 35 százalékos csökkenést.
Köszönöm a szót. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés