POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm. Elnök Úr! Képviselő Urak! Az imént szocialista képviselőtársunk, Tatai-Tóth András egy üdítően új szemponttal gazdagította a mai vitát: összeszámolta, hogy 2002 és 2005 között a Medgyessy-kormány idején mire költöttek többet, és ez összességében az elmúlt három, két és fél esztendőben mennyi pluszkiadást jelentett.

Valóban, a mai költségvetési vita egyik legfontosabb alapkérdését tette fel - ha jól idézem -, hogy hol a pénz. Áder János Kuncze Gábort idézte egy kicsit ilyen szlenges fordulattal, hogy “hol a lé?ö. Valóban, ez egy fontos kérdés, mert a mai vita is inkább csak arról győzte meg a hallgatókat, nézőket, hogy keressük, hogy mire jut több, mire kevesebb, de ezeket a nagyságrendeket igazán nem érzékelik. A képviselő úrnak azonban azt ajánlom a figyelmébe, hogy amikor ezeket az összeadásokat végzi, és hogy mellette a másik oldalt mivel feleltetjük meg, ezt állítja össze, ott azért tüntesse fel, hogy évente legalábbis 550-600 milliárd forinttal nő az adóteher, így a költségvetés bevétele. Most már nincs a fejemben, hogy a költségvetés bevételi főösszege évente mennyivel nő, de valahol az 1000 milliárd forintot megközelíti évente a bevett pénz.

Ha az egészségügyet is szóba hozza, akkor az egészségpénztár egyéb bevételeit is vegye figyelembe, ami nem kis mértékben nő minden esztendőben, ez is a félezer milliárd forintot eléri. És mindenképpen tegye hozzá az államadósság növekedéséből származó 3000 milliárd forintot és a privatizációból fakadó közel 400-430 milliárd forintot. Így továbbra is ott lesz egy nagy kérdőjel, indokolt kérdőjel, hogy hol a pénz, képviselő úr.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu