DR. CSEPELI GYÖRGY informatikai és hírközlési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az elmúlt év során a postatörvény megalkotásra került, és ennek az volt a célja, hogy a hazai szabályozás összhangban legyen az uniós szabályozással, másrészt lehetőséget kellett teremteni arra is, amit már említettem egy másik, interpellációra adott válasz kapcsán, hogy a Magyar Posta 2009-re az addig teljesen liberalizált európai piacon versenyképes legyen.

Az egyetemes postai szolgáltatások körében a 97/67. EU-direktíva szigorú szabályokat ír elő a küldemények árának meghatározására, ezek a diszkriminációmentesség, a költségalapúság és a keresztfinanszírozás tilalma. A fenntartott szolgáltatási körben, azaz a monopoltermékek esetében az árak megállapítását árhatóság végzi, ebben az esetben az IHM mint árhatóság az igénybevevői kör árérzékenységét figyelembe véve állapította meg az árakat, amelyek egyébként jóval a posta eredetileg tervezett árai alatt helyezkednek el. Ebben az évben - és voltaképpen a válasz erre vonatkozik - új szolgáltatásként jelent meg a Magyar Posta Rt. levélportfóliójában az elsőbbségi küldemény, amelynek bevezetése azonban kiváltotta az eddig oly sokat vitatott és drága, 300 forintos expressz szolgáltatást is.

Ami a képviselő úr konkrét kérdését illeti, az elsőbbségi kezelés azt jelenti, hogy a felvételtől a kézbesítésig, tehát a teljes küldeményt továbbító folyamaton a külön jelzéssel ellátott elsőbbségi küldeményeket a szolgáltató a többi küldeménytől külön kezeli. Ezeket a munkafolyamat minden fázisában, legyen az kézi vagy automatizált, elsőként veszik kézbe, irányítják, és külön szállítási egységbe foglalják. Tehát ebben az esetben a szolgáltató az alapszolgáltatáshoz képest többletet nyújt.

A szolgáltatás természetesen az ügyfél által a magasabb díjszabás megfizetése mellett választható. A Magyar Posta Rt. ebben az évben mindössze a forgalom 1,5 százalékára becsülte az igénybevétel mértékét. Naponta tízmilliós levélszám fordul meg a postán, ennek következtében ilyen sajnálatos esetek, hogy késedelmesen érkeznek meg a küldemények, előfordulnak.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu