ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki élni ezzel a felszólalási lehetőséggel. (Nincs jelentkező.) További jelentkezést nem látok.

Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabály értelmében az indítvány elfogadásához a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a házbizottság H/11674/4. számon előterjesztett javaslatát.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a Házszabálytól való eltérést 316 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 8 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlást az elektronikus futárpostával megkapták képviselőtársaim. A benyújtott önálló indítványokról szintén ezúton tájékozódhatnak.

Tisztelt Országgyűlés! Most napirend módosítására irányuló indítványokról határozunk. A Fidesz és az MDF frakciója összesen 21 előterjesztés tárgyalására tett javaslatot. A Házszabály 47. § (6) bekezdésének megfelelően vita nélkül döntünk ezekről.

Kérdezem mindezek alapján a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e a ma kezdődő ülés napirendjét a nemzeti petíció - a gáz- és villamosenergiaár-emelések terheinek csökkentésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/10553. számú, Pokorni Zoltán és más fideszes képviselők által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak. (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/3725. számú, Szijjártó Péter, Selmeczi Gabriella és Szakács Imre képviselők által előterjesztett javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvény módosításáról szóló T/3991. számú, Bóka István, Selmeczi Gabriella és Bartha László fideszes képviselők által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel Szavazzanak (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a külföldiek szezonális munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásáról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló T/4292. számú, Kerényi János és más fideszes képviselők, továbbá Font Sándor független és Lezsák Sándor, valamint Karsai Péter képviselők által benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról szóló 2004. évi IX. törvény módosításáról szóló T/9461. számú, Semjén Zsolt fideszes képviselő által benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/9706. számú, Nagy Gábor Tamás fideszes képviselő által benyújtott törvényjavaslattal.

Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló T/10064. számú, Turi-Kovács Béla és Kékkői Zoltán fideszes képviselők által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról szóló T/10128. számú, Szijjártó Péter fideszes képviselő által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

(15.00)

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló T/10405. számú, Mádi László és más fideszes képviselők által benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a nemzeti petíció - a privatizációval, a magyar munkahelyek védelmével és a magyar vállalkozók támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló T/10538. számú, Pokorni Zoltán és más fideszes képviselők által benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a nemzeti emlékhelyek létesítéséről, szabályozásáról szóló H/10185. számú, Balsay István fideszes képviselő által előterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az ápolási díj összegének a mindenkori minimálbérhez történő kötéséről szóló H/10681. számú, Mátrai Márta és Szabó Erika fideszes képviselők által benyújtott országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a gabonatermelés intervenciós kezelésének, valamint az állattartók támogatásának előmozdításáról szóló H/10730. számú, Turi-Kovács Béla és Kékkői Zoltán fideszes képviselők által előterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a gyermekbarát társadalmi környezet kialakítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló T/10281. számú, Szabó Erika és Mátrai Márta fideszes képviselők által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a nemzeti petíció - az otthonteremtés állami támogatásáról címmel előterjesztett T/10700. számú, Pokorni Zoltán, Varga Mihály és Mádi László fideszes képviselők által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami megvásárlásáról és a megszűnt mezőgazdasági szövetkezetek üzletrész-tulajdonosainak kárpótlásáról szóló T/4005. számú, Arnóth Sándor és más fideszes képviselők által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a polgári törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejű rendelet módosításáról szóló T/11415. számú, Font Sándor független képviselő és Kerényi János fideszes képviselő által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a gyermekgondozási díj időtartamának és felső összeghatárának a megemelése, valamint a foglalkoztatási törvényben biztosított munkaadói támogatások kiterjesztése érdekében egyes törvények módosításáról szóló T/11693. számú, Vígh Ilona fideszes képviselő által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról szóló T/12140. számú, Hargitai János és Zsigó Róbert fideszes képviselők által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az iskolai tejfogyasztás “Igyál tejetö program módosításáról szóló H/9058. számú, Herényi Károly és más MDF-es képviselők, továbbá Font Sándor és más független képviselők által előterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az elektromos és elektronikus hulladékok kezeléséről és hasznosításáról szóló T/9052. számú, Pettkó András és Ékes József MDF-es képviselők által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP képviselőcsoportja indítványozta, hogy mai ülésünkön ne kerüljön sor a Fidesz képviselőcsoportja kérelmének megtárgyalására, amely az ügyrendi bizottság 41/2002-2006. ÜB (2004. október 27.) számú eseti jellegű állásfoglalására irányul. Kérem, hogy az MSZP-képviselőcsoport indítványáról kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az indítvány tárgyalásának napirendről történő levételét nem fogadta el. (Zaj. - Dr. Áder János jelentkezik.)

Áder János frakcióvezető úrnak adom meg a szót.

Forrás: parlament.hu