ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP képviselőcsoportja indítványozta, hogy a mai ülésünkön ne kerüljön sor a Fidesz képviselőcsoportja kérelmének megtárgyalására, amely az ügyrendi bizottság 41/2002-2006. ÜB (2004. október 27.) számú eseti jellegű állásfoglalására irányul. Kérem, hogy az MSZP képviselőcsoportjának indítványáról most szavazzanak! (Szavazás.)
Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP képviselőcsoportja indítványát 192 igen szavazattal, 145 ellenében 1 tartózkodás mellett az Országgyűlés elfogadta, tehát az indítvány tárgyalásának napirendről történő levételével az Országgyűlés egyetértett.
Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk. Előtte bejelentem, hogy a kormány új változatban T/12314. számon előterjesztette a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatát. A Házszabály 103. § (1) bekezdése alapján a korábban T/10138. számon tárgyalt javaslatot ezzel visszavontnak kell tekinteni.
A kormány az új változat benyújtásával egyidejűleg kérte annak sürgős tárgyalását is. Erről a kérelemről a határozathozatalok között ma este határozunk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az így kiegészített napirendi ajánlást. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendi ajánlást elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság ma délben ülésezett az európai parlamenti képviselők felszólalási szándékának kérdéséről a költségvetési törvényjavaslat általános vitájában. Az elhangzottaknak megfelelően bejelentem, hogy az európai parlamenti képviselők felszólalására a frakciók időkeretében kerül sor a vita holnapi és csütörtöki napján.
(15.10)
Tisztelt Országgyűlés! 15 óra 10 perckor áttérünk az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések tárgyalására.
Ügyrendi kérdésben Révész Máriusz fideszes képviselő kért szót. Megadom a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés