DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a kérdését, mert egy valóban gyakorlati, valós problémára világít rá.

A termelői csoportokat két évvel ezelőtt azért kívántuk felállítani Magyarországon, hogy a termelők, akik egy adott terméket állítanak elő, ne legyenek kiszolgáltatva a piacnak, ne legyenek kiszolgáltatva a profitérdekelt integrációs szervezeteknek. Ezért a szabályozás korlátozta az árbevételi lehetőségeket, mint ahogy a képviselő úr is említette, tehát egy adott termelői csoport árbevételének 70 százalékát ugyanazon termék értékesítéséből kell realizálnia éppen azért, hogy ne váljék kereskedelmi társasággá, hanem abban legyen érdekelt, hogy a piacon a jó áron eladott termék jövedelmét visszaadja azoknak a termelőicsoport-tagoknak, akik ennek érdekében létrehozták ezt a termelői csoportot.

Ugyanakkor a való élet bebizonyította az, hogy nem szerencsés kizárni, ha ugyanazon termék előállításához ez a termelői csoport ellátja a közös beszerzés feladatát is, és ennek az előnyeit szintén a termelői csoport tagjainak adja oda, és így túllépi azt a 30 százalékos árbevételi korlátot, amely a végtermék értékesítésére van meghatározva.

Ezért szeretném tájékoztatni a képviselő urat, hogy a minisztérium apparátusa dolgozik a rendelet módosításán, így a 85/2002. számú FVM-rendelet módosítva lesz. S mint ahogy a képviselő úr is említette, kizárólag az adott termék előállításához hozzá tartozó imputanyag-beszerzések engedélyezve lesznek ezen árbevételi korlát fenntartása mellett is.

Köszönöm figyelmüket.

Forrás: parlament.hu