DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Néhány nappal ezelőtt a Gyurcsány-kormány módosította a kormány ügyrendjét. Ez a 151. számú Magyar Közlönyben meg is jelent október 20-án. A kormányhatározatból azt tudjuk meg, hogy úgy módosult a kormány ügyrendje, hogy a miniszterelnök a kormány ülései között kormányrendeletet és kormányhatározatot adhat ki. Az így hozott rendeletekről és határozatokról szóló jelentést utólagos jóváhagyásra a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter benyújtja a kormányhoz.

Tisztelt Miniszter Úr! Az alkotmány 35. § (2) bekezdése szerint a kormány a maga feladatkörében rendeleteket bocsát ki és határozatokat hoz, ezeket a miniszterelnök írja alá. Tehát még egyszer: a kormányrendeletet a kormány hozza, a miniszterelnök csak aláírja.

Tisztelt Miniszter Úr! Ezek után azt szeretném kérdezni öntől, alkotmányos-e ön szerint, hogy egy kormányhatározatban - tehát nem jogszabályban - kormányrendelet alkotására hatalmazzák fel a miniszterelnököt. Alkotmányos-e, hogy a kormány helyett a miniszterelnök alkothat kormányrendeletet? Véleményezte-e az Igazságügyi Minisztérium a kormány ügyrendjének előbbi módosítását? Ha igen, mi volt az Igazságügyi Minisztérium véleménye? Ha pedig nem véleményezte az Igazságügyi Minisztérium, akkor miért maradt ez el?

Köszönöm, várom kérdéseimre a válaszát. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu