DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Urak! A kormánynak természetesen a magyar lakosság egészségi állapota igen fontos, ahogy képviselő úr, őszintén remélem, nem is kívánja kétségbe vonni. Éppen ezért szeretném tájékoztatni képviselő urat, hogy az egészségügyi bizottság mai ülésén az egészségügyi miniszter, az országos tiszti főorvos, az Élelmiszer-biztonsági Hivatal vezetője, az FM-hivatal, illetve a minisztérium képviselői részletes meghallgatáson vettek részt. Javaslom, hogy mivel két percben nagyon nehéz válaszolni a kérdésekre, képviselő úr szíveskedjen tájékozódni a jegyzőkönyvből.

Azonban az intézkedésekről: az egészségi állapotot figyelembe véve valamennyi fűszerpaprika és fűszerpaprika-keverék forgalmazását felfüggesztettük. A kereskedelmi egységek polcairól a vizsgálatig a forgalmazást azonnal megszüntettük. A lakosság tájékoztatása érdekében gyakorlatilag folyamatos kapcsolatban voltunk, az egészségügyi információs vonalakon folyamatosan hozzáférhető volt minden információ. Az érintett gyártók ellen az ÁNTSZ mint hatóság feljelentést tett. Az ÁNTSZ és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség folyamatosan vizsgálja a paprikákat és az őrleményeket.

Az európai uniós hatóságot mi értesítettük erről, és még két információ: természetesen nem az Európai Unió figyelmeztetett minket, hanem mi tettünk jelentést. A szervek közötti együttműködésről az ÁNTSZ, élelmiszer-biztonság ügyében fog vizsgálódni az Európai Unió, és mi minden együttműködésre készek vagyunk ennek érdekében. Képviselő úr, a kérdése éppen ezért, azt gondolom, nem azokat találja el, akiket ön most megvádolt. Őszintén remélem, hogy egyszerre érdekünk a lakosság egészségügyi biztonsága és az is, hogy a hatóságainkba és a magyar fűszerpaprikába vetett hitet nyugodt vizsgálatokkal és nem hisztériakeltéssel próbáljuk megerősíteni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu