ERDŐS NORBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Örvendetes, hogy az adóhatóság honlapján megjelentek az olyan elektronikus nyomtatványok, amelyek a kitöltés után ellenőrzést is végeznek, ezáltal az adózó biztos lehet benne, szakmailag helyes bevallást nyújtott be. Másfelől természetes, hogy az APEH gondosan ügyel rá, minden állampolgár betartsa a határidőket, hiszen az igazságos közteherviselésnek ez is a feltétele.
Ezért visszatetsző, hogy az adóhivatal önmagára nézve korántsem tartja kötelezőnek az időpontokat. Ezért írásbeli kérdéssel fordultam Draskovics Tibor pénzügyminiszter úrhoz, melyben a következő visszásságra hívtam fel a figyelmét. Értesülésem szerint az apeh.hu-n 2004. február 5-én módosították a személyi jövedelemadó-bevallási nyomtatványát, de az alapprogram is változott február 4-én. A miniszteri válasz szerint - szó szerint idézem - „
több módosítás is történt, melyek nem az adott program legfontosabb hibakódjait érintették, hanem kisebb jelentőségű, kevesebb alkalommal előforduló, rosszul működő hibakódok korrekciójátö.
Hasonló változtatás a kiadott nyomtatványok esetében, tehát ha a leadási határidő előtt alig több mint két héttel adnák ki az új űrlapokat, és csak azon fogadnák el a bevallást, elképzelhetetlen káoszt okozna. Így hát, valaki minél hamarabb adja le a bevallását, annál valószínűbb, hogy a kiforratlan verzió miatt hiba lesz benne. 2003-ban például a személyi jövedelemadó-bevallásokban volt ilyen típusú tévedés. Egy magánszemélynél előfordult, hogy 10 ezer forint adó-visszatérítést számolt ki számára a program, még azt is feltüntette, hogy az APEH által ellenőrzött a bevallás. Az örömmel várt pénz helyett azonban az adóhatóság értesítése érkezett meg, mely arról tájékoztatta, hogy bevallása hibás. A továbbiakban kiderült: egy későbbi verzió alapján kellett volna elkészítenie, amely szerint 50 ezer forint befizetendő adója van. A program ebben az esetben egy lakóingatlan eladásából származó bevétellel kapcsolatos hibát nem volt képes kiszűrni, amelyet könyvelőktől kapott tájékoztatás alapján, úgy tudom, a következő verzió már felismert, és jelezte a tévedést a kitöltő számára.
(23.00)
Így tehát sajnos nemcsak arról van szó, amit a miniszteri válasz állít, hogy a program nem ismeri fel, ha a bevallás nincs aláírva, hiányoznak a mellékletek, a meghatalmazott kódkocka kitöltött, de az adózó nem csatolt érvényes meghatalmazást, az adott időszakra nem a megfelelő nyomtatványt töltötte kiö. Hanem tartalmi tévedések lehetőségét is magában hordozza, míg - esetenként alig valamivel a leadási határidő letelte előtt - az adóhatóság szakemberei észre nem veszik és ki nem javítják a hibát.
Ez a gyakorlat több szempontból is káros. Egyrészt az adózó az elektronikus nyomtatvány pozitív visszajelzése után megnyugszik, hogy bevallása tökéletes, és esetleges adó-visszatérítését már beszámolja a családi költségvetésbe. Másrészt nem számít arra, hogy ilyen nem várt kiadásai lehetnek, mint a fent említett eset szereplőjének. Az ilyen esetek elkerülésének az lenne a legjobb módja, ha az elektronikus bevallás már közzétételekor tökéletes lenne, hiszen ez többet érne, mint az, hogy az adóhatóság több alkalommal is közleményt jelentetett meg a sajtóban, a televízióban, a rádióban, valamint internetes honlapján, amelyek felhívják az adózók figyelmét a bevallások megfelelő kitöltésére, részletezve a leggyakrabban előforduló hibákatö.
Természetesen hibák mindenhol előfordulhatnak, de az sérti az állampolgár igazságérzetét, rontja az adózási morált, hogy az adóhatóság tévedéseinek is az adózó issza meg a levét. Az adóhivatalnak nemcsak a szigorú büntetések kiszabásával kell az adózókat jobb belátásra bírnia, hanem minél több segítség megadásával kell őket támogatnia. Az elektronikus bevallás, ha jól működne, értékes támogatás lenne. Talán megfontolhatnánk annak bevezetését, hogy a leadási határidő előtt, megfelelő távolságra kitűzött dátum után, az APEH már ne változtathasson az elektronikus nyomtatványokon, az esetleges hibák következményei pedig ne az állampolgárokat terheljék.
Köszönöm a szót, és kérem válaszát.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés