GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Képviselő úr, azt tudom mondani, hogy már az idei évben a korábbiakhoz képest jelentős mértékű gazdasági növekedés valósult meg Magyarországon. Az év első felében ez a növekedés meghaladta a 4 százalékot, és az év egészére nézve is ehhez közeli értéket várunk. Jellemző, hogy az Európai Bizottság is felfelé módosította a magyarországi gazdasági növekedésre vonatkozó várakozásait: 3,2 százalék helyett 3,9 százalékot vár idénre, és a jövő évre is körülbelül hasonló mértékű növekedést prognosztizál.
A növekedés szerkezete - többször elmondtuk - kedvező irányban változott: a korábbi, fogyasztás által generált növekedés helyébe az export és a beruházások által vezérelt növekedés lépett, és ennek eredményeképpen bár lassabban, de lassan a pénzügyi folyamatok is pozitív irányban változnak. Ezt mutatja az erős forint, a csökkenő hozamok és a határozottan beinduló dezinflációs folyamat. A jövő évben ennek a tendenciának a folytatását várjuk.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés