GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! Képviselő Úr! Egyetértek képviselő úrral abban, hogy mindannyiunk érdeke az, hogy a durván 3 millió 300 ezer embert lakosként érintő fővárosi agglomerációban közösen fejlesszük a közúti forgalom lebonyolító szervezeteit, a MÁV Rt.-t, a Volán-társaságokat, illetve a BKV Rt.-t, ezzel az utazási zsúfoltságot csökkentsük, és könnyebbé tegyük a közforgalmú személyszállító eszközök igénybevételét.

Éppen ezért a budapesti közlekedési szövetség létrehozását és annak első lépéseként egy egységes bérletrendszer megvalósítását a parlament által az elmúlt évben elfogadott közlekedéspolitikai koncepció is kiemelt feladatként jelölte meg. Sajnos, ahogy erre képviselő úr is utalt, a BKSZ megvalósítása évek óta húzódik, de mint arra igen éleslátóan rámutatott képviselő úr, ennek nem a fővárosi politikai vezetés, illetve a központi kormányzat közötti politikai viták állnak a hátterében. Sokkal földhözragadtabb okai vannak annak, hogy a mai napig lényegesebb előrelépés nem történt meg.

Egyszerűen a források biztosítása szükséges minden érdekelt fél részéről, hiszen az új bérletrendszer létrehozásakor mindegyik szolgáltató társaságnál bizonyos bevételvesztés merül fel, aminek a kompenzációjára joggal tartanak igényt az amúgy is nehéz pénzügyi helyzetben lévő közlekedési vállalatok. És ezt a forrást a költségvetésekből, részint központi, részint önkormányzati költségvetésekből biztosítani kell.

Ezekre figyelemmel a 2005. évi költségvetésben a források erre be vannak tervezve, a parlament döntésétől függ, hogy végső soron mekkora összegben fogadja el. Kérem képviselő úr segítségét, hogy a Fővárosi Önkormányzat is megfelelő módon segítse ennek a szövetségnek a létrehozását, és a forrásokat biztosítani szíveskedjen.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu