LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! „
Egy népszerűtlen bejelentéssel kezdeném. Az a tervünk, hogy idén megindítjuk a szakorvosi privatizációt, majd a kórházakat is megpróbáljuk magánkézbe adni.ö A kijelentés Orbán Viktortól származik - ezt 1999-ben mondta, a Kossuth rádió egyik szerdai Krónika-műsorában. (Derültség és taps a kormánypárti oldalon.) Hogy jön ez ide? Hát úgy, hogy éppen erről van szó: a politikai felelősség és felelőtlenség kérdéséről. Az európai integrációval... (Az ellenzéki oldalról érkező közbeszólásokra:) - kellemetlen hallani, igen, elhiszem - az ország felsőbb osztályba lépett. Ideje, hogy a politikai elit is felsőbb osztályba lépjen, és felnőtté váljon. A felnőttség pedig felelősséget jelent a politikában is, felelősséget a népszavazások ügyében is.

Vegyük valóban a legnehezebb kérdést, azt, ami a legfájóbb sebet, a magyarság történelmi szétszaggatottságát érinti. Minden érzés és minden észérv azt kívánja, segítsünk jobbá tenni a határon túli magyarok mienkénél nehezebb életét. A kérdés az, hogy úgy kell-e segíteni a határon túli magyarokon, hogy határon inneni magyarokká tesszük őket, vagy másképp. Én a másképpre szavazok. Mert, tisztelt képviselő urak, a népszavazási kérdés nem a külhoni állampolgárságról, hanem a teljes magyar állampolgárságról szól. A külhoni állampolgárságról pedig szólhatna, hiszen ez az a kezdeményezés, amit önök három évig tartottak fiókban kormányzásuk idején, és nem terjesztették a parlament elé. (Egy hang a kormánypárti oldalról: Így van!)

Mi ezzel szemben egy új magyar nemzetpolitikára szavazunk, amely a szülőföldön való boldogulás esélyét kínálja. Ez az új magyar nemzetpolitika most, ebben a történelmi pillanatban lehetséges és szükséges is. Most csatlakoztunk az Európai Közösséghez, amely már gyógyított be hasonló sebeket.

(14.00)

Megbékélt már Elzász, és jórészt megbékélt Tirol is; már nem örök és folyton felszakadó sebek Európa testén. (Moraj, közbeszólások.) És megbékéltek egymással az érintett anyaországok is. Lehetséges tehát, hogy boldoguljon és megbékéljen a Felvidék és néhány év múlva Erdély is.

De többről van szó, mint a lehetőségek kihasználásáról: új kötelességekről is. Azt várjuk a kormánytól, hogy új, az eddiginél jobb és hatékonyabb lehetőségeket teremtsen azok kapcsolattartására, látogatására, utazására is, akiket az uniós csatlakozás hiánya még rövidebb vagy hosszabb ideig elválaszt az anyaországtól.

A népszavazási kérdés azonban sajnos nem erről szól. Igen, ismerjük a felméréseket. Az erdélyi felmérések azt mutatják, hogy a 18 és 35 év közti fiatal magyarok közül minden harmadik elhagyná szülőföldjét a magyar állampolgárság esetén. E nélkül csak minden harmincadik foglalkozott a gondolattal. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) A kérdés tehát már nem az, ami a papíron van; a kérdés az, lesz-e második Trianon. Az első Trianon azt hozta, hogy Erdély, a Felvidék és más területek elvesztek Magyarország mint állam számára. A második Trianon a tömeges exodusszal azt hozhatná, hogy Erdély elveszne már nemcsak Magyarország, hanem a magyarság számára is. És ki lenne a felelős ezért? (A Fidesz soraiból: Ti!)

És ki felel majd azokra a kérdésekre, hogy mi mivel jár? Tudják-e a választók, hogy az állampolgárság egyetlen szívességi lakásbejelentéssel együtt családi pótlékra, gyesre, anyasági támogatásra és összesen tizenhétféle szociális támogatásra jogosít? Tudják-e, hogy Romániával és Ukrajnával egyelőre olyan nyugdíjegyezményünk van (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) - úgy látom, önök sem tudják -, amely szerint, szemben az uniós gyakorlattal, a befogadó ország fizeti az ideköltözők teljes nyugdíját?

A határon túli magyarok méltán igénylik támogatásunkat, jár nekik, én is azt mondom. De támogatást csak olyan ország nyújthat, amelynek gazdasága nem roppan össze. Összetartozunk, egy tőről származunk. De ha a fatörzs, az anyaország megroppan, azt a határon túlra nyúló ágai is megsínylik. (A Fidesz soraiból: 23 millió román! - Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Mi tehát igent mondunk az új magyar nemzetpolitikára, de nemet a népszavazás ennek ellentmondó kérdésére. Régen még önök is így tettek. Orbán Viktor kormányra jutva az állampolgárság buktatóiról beszélt. Németh Zsolt úr főnöke, Martonyi miniszter úr egyenesen politikai és jogi képtelenségnek nevezte a tömeges magyar állampolgárság megadását. (Németh Zsolt: Ezt igen! - Az elnök ismét csenget.) A különbség tehát nem jobb- és baloldal között, hanem felelős magyar nemzetpolitika és felelőtlenség között van. Mi az előbbire igennel…

Forrás: parlament.hu