WINTERMANTEL ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kérdés, azt gondolom, bár furán hangzik, de időszerű. A közlekedési szövetség létrehozását több mint tíz évvel ezelőtt határozta el mind a főváros, mind pedig a két érintett állami tulajdonú cég, a Volán-társaságok, illetve a MÁV.
Azóta rengeteg pénzt elköltöttünk már, rengeteg előkészítő tanulmány született, és elég közel állt már a megvalósításhoz a budapesti közlekedési szövetség. Emlékezetes, hogy az Orbán-kormány minisztere, Fónagy János úr már aláírásra kész megállapodási szöveggel várta Demszky Gábor főpolgármester urat, hogy létrejöhessen ez a szövetség, majd az utolsó pillanatban, mindenki legnagyobb meglepetésére, még a sajtó jeles, felkészült képviselői is rendkívüli módon meglepődtek, hogy Demszky Gábor újabb feltételeket támasztott, és a beharangozott aláírás helyett csak egy újabb egyeztetési forduló született.
(17.50)
Szeretném kérdezni tisztelt államtitkár urat, hogy hogyan áll most a budapesti közlekedési szövetség ügye. Ugyanis, ha föltűnt, akkor önök kormányoznak most már két éve az országban, és a főváros vezetése is hasonló színezetben pompázik. Tehát semmiféle olyan adminisztratív akadálya nem lehet ennek az előkészítő munkának, hogy végre nyélbe üssék a budapesti közlekedési szövetséget.
Számos kifogást hallottunk már, számos problémát okozott az, hogy Demszky Gábor főpolgármester úr érdekeltebb volt a vita fönntartásában, mintsem a közlekedési szövetség létrehozásában, de most, úgy gondolom, elérkezett már az idő. A költségvetésben minden évben biztosításra került az összeg. Úgy tudom, hogy a 2005. évi költségvetésbe is be van tervezve az összeg. A kérdés az, mikor lesz budapesti közlekedési szövetség. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés