BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Béki Gabriella tényleg sok mindent nem ért e tekintetben, és a konfliktus abból származik, hogy ezt gerjesztik. Ugyanis nem veszik szívesen azt, hogy nagyon jó hírű régi, egyházi intézmények oktatással foglalkoznak, amely oktatással a Magyar Köztársaság közfeladatát látják el.
Megbocsásson már, de azt hiszem, ízléstelen azt elmondani ebben a Házban, hogy összehasonlítja a magyar államot az önkormányzattal, amely kiegészíti az iskolák működési költségét, amelyet önök levittek már a tényleges költségek 60 százalékára - megjegyzem, hogy a 40 százalékot az önkormányzatnak saját bevételéből kell pótolnia. Ez korábban a polgári kormánynál 80 százalék volt, és 20-at kellett mellé tenni. Úgy gondolom, hogy ízléstelenség e Házban fölvetni ezt a kérdést ilyen mértékben, ugyanis akkor elfelejtkezik az államosítás kapcsán az egyháztól elvett vagyonról. Ebben a Magyar Köztársaságnak felelőssége van, tisztelt képviselő asszony, és nem olyan gazdag az egyház, hogy e fölvállalt történelmi kötelezettségéhez, a közfeladatú állami oktatáshoz ne kapjon pozitív diszkriminációt.
Oda is magyar állampolgárok gyermekei járnak, magyar pedagógusok tanítanak, és úgy gondolom, hogy ha az állam nem teszi mellé azt a hiányzó összeget, amelyet az önkormányzatok, hangsúlyozom még egyszer, a saját bevételükből pótolnak, akkor leszegényítik. Én ezt iskolarombolásnak nevezem, tisztelt képviselő asszony. Most az állami költségvetés tervezett benyújtott formája az egyházi iskolákat szét akarja verni és rombolni. Ha nem ez az igazi szándékuk, akkor tegyenek arról, hogy megkapják azt, amit eddig megkaptak.
Köszönöm, hogy szólhattam. (Béki Gabriella: Miért kéne többet kapniuk, mint az önkormányzatok?)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés