BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem látom értelmét, hogy szóhasználati vitába kezdjünk, ahogy ezt Révész Máriusz ajánlotta, mondván, hogy nem is támogatás az adókedvezmény. Akkor ebből akár azt a hamis következtetést is le lehetne vonni, hogy a Fidesz-kormány nem támogatta a családokat.
Én arról szeretnék beszélni, hogy miért is teszünk különbséget családok között, miért tegyünk különbséget olyan irányba, ahogy a Fidesz ezt tette. Miért teszünk két háromgyerekes család között olyan különbséget, hogy aki dolgozik és van leírható adókedvezménye, az havonta gyerekenként 10 ezer forintot, éves szinten 360 ezer forintos kedvezményt, támogatást kap, míg egy olyan család, ahol nem jelentkezik az adókedvezmény leírhatósága, kiegészítő családi pótlék vagy rendszeres gyermekvédelmi támogatás formájában (Révész Máriusz: Hasonlítsa össze azokat a családokat, akik nevelnek gyereket, és akik nem!), havonta 5 ezer forintot, tehát a felét, éves szinten 150 ezer forintot. (Révész Máriusz: Ugyanannyit kell fizetni azoknak, akik gyereket nevelnek, és akik nem nevelnek.) Miért teszünk a két család között különbséget? Csak azért, amit Domokos képviselő úr kiabált itt az előbb beszólások formájában, hogy mert nem dolgozik, mert nem a munkát választotta, hanem a segélyt választotta. (Domokos László: Én nem kiabáltam be!) Hát erre szeretnék reagálni: nincs épeszű ember, aki a segélyt választja! (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiban: Dehogyisnem!) Hatalmas nagy a különbség ma már egyébként a minimálbér megemelése óta a segélyszint és a bérből szerezhető jövedelem között. A segély körülbelül 18 ezer forint. Nincs olyan épeszű ember, aki önszántából, örömmel választja ezt a megélhetési formát! (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiban: Dehogyisnem!) Ebbe az emberek belekényszerülnek. (Révész Máriusz: Ugyanannyi adót kell fizetnie annak, aki gyereket nevel, és annak, aki nem!) Következésképpen a filozófiával van hatalmas nagy probléma. Azzal, hogy (Zaj. - Révész Máriusz: Tony Blairnek, Schrödernek, mindenkinek! - Az elnök csenget.) itt rosszhiszeműséget feltételez a Fidesz, éppen a legszegényebbek részéről. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés