BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. És egyben elnézést is kérek, de nem tudom megállni, hogy az elnök úr állításaira ne reagáljak; egészen pontosan a gyeddel kapcsolatos állításaira, hiszen dramatizálta azt a ténykörülményt, hogy be lett fagyasztva a gyed.

Mindannyian tudjuk, hogy a gyed jövedelemarányosan szerezhető ellátás, következésképp befagyasztani nem általában a gyedet lehet, hiszen ha magasabb a jövedelem, akkor magasabb gyed lesz megállapítva, legfeljebb annak a felső korlátját. Most a felső korlát 83 ezer forint - régóta. Valóban, igazából a tehetősebbek érik el, és nagyon kevesen, ezt a korlátot. A kezemben vannak a 2003-as számok: A gyed bruttó havi átlaga 53 980 forint. 78 870 fő veszi igénybe a gyedet, és ezeknek a nagyobbik fele alatta marad az átlagnak. Mindösszesen 36 690 olyan kismama van, aki gyedet vesz igénybe 51 ezer forint felett. Jó okunk van feltételezni, hogy ennek a létszámnak csak nagyon-nagyon kicsi töredéke közelíti meg a 83 ezres plafont. Ezeket mind tudni meg ismerni kell akkor, amikor értékelünk egy-egy ilyen kijelentést.

Szabó Erika mondanivalójára is reagálva, állítom, nehéz úgy vitatkozni, hogy egyszerre fújnak hideget és meleget, egyszerre aggódnak a nagyon szegényekért, és követelik a plafonok feljebb tolását, hogy a tehetősebbek is minél többet kapjanak. Nehéz egy ilyen feladatot megoldani. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu