BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Egy régi vita nyílik ki az utóbbi felszólalással, ami pedig a normatívák egységesítésének a kérdése. Az oktatási tárca vezetése részéről egy tudatosan és szándékosan eltervezett és vállalt lépés, hogy megpróbálják a normatívát a fenntartóra való tekintet és különbség nélkül valamelyest egységesíteni. Szeretnék visszakérdeni Horváth képviselő úrhoz: miért normális az, hogy egy önkormányzati iskolába járó diák után a fenntartója lényegesen alacsonyabb normatívát kap, mint egy egyházi? (Babák Mihály: Mert nincs saját bevétele.)

Ezt a kérdést én a szociális területen is éveken keresztül következetesen és visszatérően feltettem. A szociális területen - pontosan tudom - ott tart a dolog, hogy az egy egységre jutó önkormányzati támogatás helyett vagy azzal szemben az egyházi fenntartású szociális intézmény másfél egységnyi támogatást kap, tehát nagyságrendileg a normatíva 150 százalékát. Ez a probléma az Apostoli Szentszékkel kötött megállapodás idején pecsételődött meg, íródott le.

Tudom, hogy az a háttérmagyarázat mögötte, hogy de hiszen az önkormányzat kipótolja, kiegészíti (Babák Mihály: Ez nem magyarázat, ez tény.); tény, az önkormányzat tesz még hozzá. De kérdezem én: miért normális az, hogy miközben az önkormányzati iskolához vagy önkormányzati szociális ellátó intézményhez tesz az állam (Babák Mihály: Mert közfeladatot lát el.), miközben az egyházihoz tesz, aközben például a civil fenntartóhoz nem tesz senki?

Nem jó így a rendszer. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Állítom, hogy nem jó. Talán még egy kétpercesben szeretnék érvelni.

Forrás: parlament.hu