DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Nagy érdeklődéssel hallgattam Kis Zoltánnak az egészségügyet érintő beszédét. Úgy gondolom, nem értünk egyet abban, hogy a több-biztosítós modell és a szolidaritási elv egymás mellett elférne. A több-biztosítós modell egyértelműen azt eredményezné, hogy vagy jelentős társadalmi rétegek kiszorulnának az ellátásból - hisz a biztosító abban érdekelt, hogy saját magának profitot termeljen, s azoktól a betegektől, azoktól az állampolgároktól, akiktől ezt nem remélheti, vagy akiknek az ellátása számára nagyon sokba kerülne, igyekezne valamilyen módon megszabadulni -, vagy pedig azt eredményezné, hogy bizonyos társadalmi rétegek számára az ellátás színvonala mérhetetlen mélységbe zuhanna, kettészakadna a társadalom egy jómódú egészségügyi ellátásra és egy szegény egészségügyi ellátásra.

Nem túl nagy az ország ahhoz, hogy ezt a kockázatközösséget megbontsuk, úgyhogy ebben abszolút nem értünk egyet, és úgy tűnik, hogy ebben a Szabad Demokraták Szövetsége az egészségpolitikát illetően is egyedül maradt, hogy szabad-e megbontani ezt a kockázatközösséget vagy sem, mert az mindenféleképpen az ellátás kárára lenne.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu