DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! Költségvetési expozéjának az elején, de lehet, hogy az első mondatok egyikében Draskovics Tibor azt mondta, hogy Magyarország jobban boldogul majd a következő esztendőben, és a kibontakozó vitában nyilvánvalóan a költségvetés kapcsán a kormány és az ellenzék másképp látja a dolgokat. Lendvai Ildikó frakcióvezető asszony vakfolttal illette az ellenzék szemléletmódját, látásmódját, mondván, nem vesszük észre, hogy kiesik a látóterünkből, hogy a gazdasági felzárkózást követően egy komoly társadalmi felzárkózás indul el a jövő évi költségvetés kapcsán az országban.

Gondolom, abban egyetértünk, hogy a társadalmi felzárkóztatás egyik alappillére a humán erőforrás állapota, hogy milyen módon változik az egészségügy állapota, milyen lehetőségeket kap majd az egészségügy a következő évben, megtörik-e az a trend, amit - mondhatjuk - évtizedes örökségként hurcolunk magunkkal, és amit nagyon szemléletesen ír le az Állami Számvevőszék Fejlesztési és Módszertani Intézetének nem olyan rég közzétett tanulmánya, amely alapvetően a gyógyszerfelhasználással és -finanszírozással foglalkozik, de természetesen vizsgálja az egész egészségügy 1990-2000 közötti részét az 1970 után az Európai Unióhoz csatlakozott országokban, alapvetően az OECD-országokban.

Azt írja az Állami Számvevőszék, hogy az Európai Unióhoz 1970 után csatlakozott országok közül 1990-2000 között Görögországban 96,5 százalékkal, Írországban 151,3 százalékkal, Portugáliában 135,8 százalékkal, Spanyolországban pedig 91,4 százalékkal nőttek az egy főre jutó egészségügyi kiadások. Magyarországon ez a mutató 1992 és 2000 között 37,8 százalékkal nőtt; ami még szembetűnőbb, hogy ugyancsak egy főre számítva a közkiadások mindössze 21,8 százalékkal emelkedtek.

(10.00)

Egyértelmű, hogy az OECD-országok közül a legutolsó helyen állunk. 2001-ig taglalja a tanulmány ezeket az adatokat. Tudjuk, hogy azóta is a nemzeti össztermékből való részesedése az egészségügynek lényegében csökkent.

Ennek fényében hogy néznek ki az egészségügyet érintő 2005. évi költségvetési adatok? A bizottsági vita során is az emberben fölmerült, hogy van-e egyáltalán értelme erről olyan sokat beszélni, hiszen ha a jegyzőkönyvet elolvassák, illetve akik ott voltak, tapasztalhatják, hogy bizony a Pénzügyminisztérium más sorokból beszélt, a jelen lévő Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgató-helyettese is más adatokat mondott. A Pénzügyminisztérium azt mondta, hogy a gyógyító-megelőző ellátások jövőre mintegy 6,1 százalékkal fognak nőni, tehát 39 milliárdot meghaladó lesz a növekedés; erre az OEP jelen lévő képviselője 7 százaléknál nagyobb növekedést jelentett be.

Csak azért említem ezt, mert nagyon könnyen lehet itt a számokkal variálni; a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője azt még nem tudta, amit már az OEP főigazgató-helyettese tudott, hogy újabb 5 milliárdot zároltak a gyógyító-megelőző kasszáról, tehát ezzel a kiindulási alap csökkent, ebből adódik már önmagában a növekmény.

Ebben a kormányzati ciklusban hozzászokhattunk, hogy ha valamilyen gond van a költségvetéssel, akkor zárolnak, és sajnos ez az egészségügyet sem hagyta érintetlenül. Sőt, a költségvetési törvényben már előre egy ilyen zárolási tendencia kódolva van az 51. §-ban, amelyik azt mondja, hogy januárban eleve tartalékba kell helyezni a 0,3 százalékát az E-alapnak; 2 milliárdot némileg meghaladó összegről van szó. Az eddigi tapasztalatok alapján tudjuk, hogy ez előbb-utóbb el fog tűnni a költségvetésből.

A másik, amit érdemes mindenféleképpen megvizsgálni, hogy ez a 39 milliárdos növekmény valóban növekménynek tekinthető-e, illetve valóban 6,1 százalékos-e. A bizottsági ülésen nem tudtak erre konkrét választ adni, de hála istennek, van egy Állami Számvevőszékünk, amelyik nagyon precíz jelentést tett le az asztalra. Ebben olvashatjuk, a 129. oldalon, hogy az idei évben befogadott kapacitások szintre hozására szolgáló többlet 8,6 milliárd forint. Ennek a megoszlása az alapellátás esetében 500 millió, a járóbeteg-ellátásnál 531 millió, a fekvőbeteg-ellátásnál 7,3 milliárd, és az irányított betegellátás esetében 251 millió. Ha ezt a növekményből kivesszük - mert ez tulajdonképpen pluszkapacitások kapcsán jön be a rendszerbe -, akkor mintegy 4,1 százalékos növekedésről beszélhetünk. Ha elfogadjuk, bár az eddigi tapasztalatok alapján az inflációs prognózisai ennek a kormánynak - és most 2002-től mondom, tehát nem osztom ketté a kormányzatot - nem nagyon szoktak bejönni, de ha bejön, és bízzunk benne, mert mindannyiunk érdeke az, hogy 4,5 százaléknál ne legyen magasabb jövőre az infláció, akkor sem éri el az infláció mértékét ez a növekedés, tehát megállapíthatjuk, hogy az idei évben is lényegében forráskivonás fog bekövetkezni az egészségügyet illetően.

Pedig az egészségügyi intézményeink nagyon rossz állapotban vannak. Nem hiszem, hogy a kormány nincs ezzel tisztában. Nem hiszem, hogy nem tudják azt, hogy az a múlt év decemberében bevezetett volumenkorlátos finanszírozás milyen mozgásokat indított el az egészségügyi intézményeken belül, amelyek sajnos megint nem szakmai alapon történnek, hanem kizárólag a túlélésre apellálnak, és kizárólag csak finanszírozási alapon vizsgálják az egész kérdést.

Az egészségügyi bizottság már tárgyalt arról a vizsgálatról, amelyet a Kórházszövetség végzett a tagkórházainak körében, hogy ez a finanszírozási rendszer, ami ma az egészségügyet érinti, milyen hatással volt az intézményekre, és az első félévet vizsgálta csak. Ez azért lényeges, mert a három hónapos finanszírozási csúszás miatt ez a bajoknak még csak a kezdete, a fő problémákat az év hátralévő részére, tehát a második félévre prognosztizálták az érintettek.

A 118 tagországból az intézményeknek körülbelül a 70 százaléka válaszolt a feltett kérdésekre. Kétharmaduk egyértelműen nagyon súlyos gazdasági egyensúlyvesztésről, instabilitásról és az adósság növekedéséről számolt be, de a maradék egyharmad is úgy értékelte a helyzetét, hogy az egyensúly fenntartására már csak néhány hónapjuk van hátra, a tartalékokat teljesen felélik, tehát azon intézmények esetében is egy komoly eladósodás indulhat meg.

Ilyenkor mindenhol racionalizálnak és spórolni próbálnak, azonban az egészségügy esetében ez nagyon behatárolt. Létszámcsökkentés nem nagyon jöhet szóba, hiszen a másik oldalról egy minimumfeltétel határozza meg azt, hogy a működéshez milyen humán erőforrást kell mindenféleképpen rendelkezésre bocsátani. Az energiaárakon, a gyógyszereken nagyon-nagyon spórolni nem lehet, és általában ezek azok a tételek, amelyek az átlagos inflációnál jelentősebb mértékben szoktak növekedni, tehát ebből adódik az, hogy az egészségügy kapcsán mindig azt mondjuk, hogy jóval nagyobb az inflációs hatás, mint az élet egyéb területén.

Végig lehetne menni a kasszákon, hogy, mondjuk, egy fogászati ellátásnál egy 2,9 százalékos növekedés mire elég. Itt lehet kapcsolódni a népegészségügyi programhoz, hogy mennyiben népegészségügyiprogram-barát egy olyan költségvetés, amelyik a fogászati ellátást szűkíti - mert ez mindenféleképpen szűkítésnek minősíthető. Végig lehet menni a tételeken. Pont azért, miután az alapkiindulás az, hogy az összforrás semmiféleképpen nem fogja elérni a jelenlegi állapotok alapján a várható inflációt, tehát a forráskivonásnak olyan nagyon nagy értelme nincs. Azért sincs értelme, mert adott pillanatban, ha a pénzügyi kormányzat úgy gondolja, akkor zárol egyet, és akkor minden fölborul.

Azt szokták mondani, hogy pazarló az egészségügy. Még egy szegmensről hadd beszéljek, jelesül a 77. §-ról, amelyik az irányított betegellátási modellkísérletet taglalja. A törvényjavaslatban még 5 millió főre történő kiterjesztésről van szó, folyosói pletykákban már más elképzelésekről hallunk. Önmagában furcsa, hogy egy kockázatközösség 50 százalékára kiterjesztett rendszer kapcsán modellkísérletről lehetne beszélni. De még furcsább az, hogy az egészségügyi kormányzat vagy a kormány egyszerűen nem hajlandó komolyan foglalkozni azokkal az aggályokkal, amelyek az IBR-rel kapcsolatban megfogalmazódnak.

Nincs időm arra, hogy az OEP belső ellenőrzési osztálya ezzel kapcsolatos vizsgálatának jegyzőkönyvéből taglaljam, hogy milyen hihetetlen káosz uralkodik ezen a téren, hogy visszamenőleg adatok ellenőrizhetetlenek voltak, dokumentumokkal nem voltak alátámasztva, három kassza esetében a szakfőosztályok nem tudtak a fejkvóta előállításáról dokumentumokat szolgáltatni, továbbá a kiadás tételeinek meghatározásában sem működtek közre. Taglalja ez a belső ellenőrzési jegyzőkönyv azt, hogy hihetetlenül nagy gondok uralkodnak a kérdést illetően, és mégis bizonyos körök ragaszkodnak ahhoz, hogy menjen tovább a rendszer.

A belső ellenőrzés végső megállapítása a feltárt hiányosságok miatt azt javasolta, hogy az eddigi tevékenységet egészen '99-ig visszamenőleg ellenőrizzék, és azt a megállapítást tette, hogy ez egy mindenre kiterjedő szabályrend, az adatforgalom dokumentálása nélkül aggályos. A jegyzőkönyvből kiderül, hogy az OEP-nek nincs megfelelő informatikai háttere az irányított betegellátási rendszer kifizetéseinek nyomon követésében. Az is olvasható az ellenőrzési jegyzőkönyvben, hogy nincs átfogó, komplex belső utasítás a folyószámlákról való kifizetésekre, a főosztályok közötti adatáramlás vonatkozásában a vizsgált időszak egy részénél nincs a feldolgozást alátámasztó CD.

(10.10)

Ezért az ellenőrök kénytelenek voltak interjúk segítségével vizsgálódni. Számtalan kérdés fogalmazódik meg egy ilyen jegyzőkönyv olvasása kapcsán. Ha ennyi minden szabálytalanság leírásra kerül egy belső ellenőrzés kapcsán - tehát nem külső, egy belső ellenőrzés kapcsán -, akkor vajon milyen nagyságrendű lehet a káosz az egész irányított betegellátási rendszert illetően? Maga a jegyzőkönyv így olvasva megalapozza még bűnvádi eljárás indítását is. Kérdés, hogy Matejka Zsuzsa főigazgató asszony miért nem ezt az utat választotta, és miért mondott le.

Úgyhogy az egész irányított betegellátási rendszert alapvetően felül kellene vizsgálni, és be kellene fejezni; nyilvánvaló, hogy egy alapvetően alulfinanszírozott rendszerben megtakarítást elérni nem lehet, ezt mindenki tudja, aki ezzel foglalkozik. Tehát más lehet a háttérben.

Nem véletlen, hogy két évvel ezelőtt a parlament elfogadta, szintén a költségvetés tárgyalása során, azt a törvénymódosító javaslatot, amit a Magyar Demokrata Fórum nyújtott be, hogy az értékelés szempontjait rendeletben határozza meg a kormányzat. Igaz, hogy az államtitkár asszony márciusban azt mondta, hogy már tárcakörözésen van a rendelettervezet, azóta sem jelent meg az ezzel kapcsolatos rendelet. Tehát lehetne sorolni a problémákat.

Úgyhogy a Magyar Demokrata Fórum nem azt javasolja, hogy a kiterjesztése ne történjen meg, hanem az egész irányított betegellátási rendszert állítsuk le, és igenis tételesen vizsgáljuk meg, visszamenőlegesen a rendszert - mint ahogy erre kísérletet tett ez a belső ellenőrzés, és nagyon súlyos aggályokat vetett fel -, és vonjuk le ebből a következtetéseket.

Lehet, hogy Draskovics Tibor szerint Magyarország jobban boldogul, és bizonyára lesznek majd, akik jobban fognak boldogulni a következő esztendőben, egy biztos: a magyar egészségügy nem fog ezek közé tartozni.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu