DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Először is szeretném leszögezni, hogy a családi és gyermek-adókedvezményt nagyon hasznos dolognak tartom, és bizonyos helyzetben, bizonyos nagy számú csoportnál nagyon hatékony eszköz a gyermeknevelés támogatására. Ugyanakkor teljes mértékben igazat kell adnom Szabó Zoltán képviselő kollégámnak, hogy azért nem volt egy abszolút értelemben vett gesztus ennek a kedvezménynek a bevezetése, mert a munkavállalók adókedvezménye 1999-ben olyan mértékben csökkent, ami mintegy 70 milliárd forint forrást biztosított erre, tehát amit az egyik kezével adott az akkori kormány, arra bőségesen megszerezte a fedezetet egy másik célzott társadalmi csoporttól. Ez egy olyan jellegű átcsoportosítás volt, hogy nyilvánvalóan aki kapta, az megérdemelte és örült neki, akitől meg elvették, annak meg bizonyára hiányzott és még most is hiányzik ez a kedvezmény.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés