DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Pár perc múlva én is csatlakozom ehhez a számháborúhoz, és tisztelettel kérem képviselőtársaimat, hogy tekintsék erényemnek, hogy eddig én nem szóltam közbe, és türelemmel végighallgattam önöket. Ezt a türelmet kérem majd önöktől.
Bartha képviselő úr hozzászólásához annyi mondanivalóm lenne, hogy egy kicsit túlzás, hogy az 50 százalékos egészségügyi dolgozói béremelés valahol ott lapult a Fidesz tarsolyában. Ez egy érdekes megközelítés lenne, mert pont egy választási évben, választások előtt ezt elrejteni és igazából felszínre sem hozni egészen a választásokig, hanem utána egypár évvel mondani, hogy mi is gondoltunk erre, megmondom őszintén, a mai, illetve az egy-két évvel ezelőtti politikai közhangulatban kicsit megkérdőjelezhető.
Csáky képviselő úr is leragadt 2001-2002 környékén, illetve 2001-ről is szó volt. Ha képviselőtársaim azt mondanák, hogy az egészségügy mindig nehéz helyzetben volt, egy ciklussal ezelőtt mi is próbálkoztunk, tettünk jó dolgokat, de nem minden sikerült, valami hasonló cipőben van ez a kormányzat is, úgy, ahogy valahogy Gógl kolléga mondta, hogy tiszteli az egészségügyet és tiszteljük a betegeket közösen, akkor talán egy kicsit visszafogottabban fogalmaznának.
Mert mi is volt 2001-ben? Egy nyilatkozat a TV2-ből: 2001-ben a gyógyító kasszát 9,1 százalékkal emelték a költségvetésben. Ebből kellett volna plusz 20 százalékos béremelést végrehajtani, felfutni a 40 ezer forintos minimálbérre és a dologi inflációt követni. (Babák Mihály közbeszól.)
Ezt nem mi mondtuk, ezt Pusztai Erzsébet mondta. (Babák Mihály: Az ki?) Ez azt jelenti, hogy önöknek sem volt ez egy diadalmenet, és bizonyos kölcsönös megértést kérnénk, azt hiszem, el is várhatnánk önöktől.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés