DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): Elnök Asszony! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! A Medgyessy-kormány az elmúlt két évben az egészségügy több területén jelentős és sikeres lépést tett a válságjelenségeket mutató magyar egészségügy konszolidálása érdekében. A gazdasági lehetőség határait feszegetve, de nyilvánvalóan nem bepótolva a több évtizedes bérelmaradást és kielégítve minden jogos orvos szakmai elvárást, jelentősen bővültek az egészségügy anyagi forrásai.
Akkor 2001 után lépjünk két évet! 2002-ben és 2003-ban 150, majd 170 milliárd forinttal nőttek az egészségügyre fordítható közkiadások: két és fél év alatt a kétéves költségvetés eredeti 2002. évi előirányzatához képest jelentősen, 430 milliárd forintról 665 milliárdra. Ezek a tények egyértelműen bizonyítják, hogy szó sem lehet forráskivonásról beszélni az ágazatban.
Hasonló dinamizmusra 2005-ben valóban nem nyílik lehetőség, de az Egészségbiztosítási Alap kiadásai az eredeti 2004. évi előirányzathoz képest így is mintegy 120 milliárd forinttal, 1402 milliárdról 1522 milliárd forintra növekednek, ami 8,5 százalékos bővülést jelent, nyilván mindenféle inflációs prognózist felülmúlva.
2002 szeptemberében az egészségügyben hosszú évek óta esedékes, igen jelentős 50 százalékos béremelésre került sor, remélem, ezt sem tekintik forráskivonásnak képviselő kollégáim. A részleteit, az adatokat két héttel ezelőtt elmondtam. A gyógyító-megelőző ellátás 697 milliárdos, összességében 6 százalékkal bővülő költségvetési tervezete természetesen 2005-ben is tartalmazza e béremelések jelentős áthúzódó hatását, bértömegét. Ezen túlmenően további béremelésre 18,3 milliárd forint áll rendelkezésre 2005-ben. Ez mintegy 4,5 százalékos béremelésre elegendő. A 6 százalékos tervezett bérfejlesztés megvalósításához az egészségügyi intézményeknek további 6 milliárd forintot kellene kigazdálkodniuk. El kell ismerni, hogy ez jelentős részüknél gondot okozhat.
Az adórendszer kedvező változásával viszont további 2 százalékkal javulnak a munkavállalók pozíciói, így összességében a fenti célok megvalósulása esetén az egészségügyben is 3-4 százalékos reálbér-emelkedés várható, illetve érhető el 2005-ben.
A gyógyítás feltételeit számos intézkedés javította az elmúlt két esztendőben, és 2005-ben is van lehetőség továbblépni. 2002-ben a kormány a költségvetés módosításával 50 milliárd forinttal egészítette ki az egészségügyi intézmények finanszírozását. 2002 végén mintegy 3 milliárdos keretből sikeres adósságkönnyítési program indult el a súlyosan eladósodott kórházak megsegítésére.
Az Európa-terv részeként megkezdődik 12 önkormányzati kórház rekonstrukciója, összesen 20 milliárdnyi állami támogatással, folytatódik, majd 2006-ra befejeződik a Honvéd Kórház rekonstrukciója. Több intézménynél, illetve városban kormányzati ciklusokon átívelő modernizáció valósulhat meg konszenzuson alapuló szakmapolitikai elvek mentén, mint például a sürgősségi betegellátás fejlesztése, ami szintén ciklusokon átívelő alapelv kell hogy legyen, a regionalitás elvéből fakadó előnyök kiaknázása, a szív- és érrendszeri betegek hatékonyabb és definitív ellátása és a rehabilitáció. Csak néhány példa: Szombathely, Debrecen, Kaposvár, Kecskemét, Kiskunfélegyháza és Budapest vonatkozásában az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet.
E szakmapolitikai konszenzusra a betegek érdekében már csak azért is szükség lenne, mert a fenti fejlesztések a hagyományos struktúrák törvényszerű beszűkülésével fognak járni, és az itt várható feszültségek kezelése csak a fenti mentalitással lehetséges. Ebben kérem, kérjük segítségüket.
(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A 2005. évi fejlesztések befogadására 13 milliárd forint szolgál. Ezen belül mód nyílik a védőnői szolgálat finanszírozási rendszerének átalakítására mintegy 20 százalékos forrásbővüléssel, a népegészségügyi szűrőprogramok folytatására, új és rendkívül hatékony, nagy értékű CT- és MRI-szolgáltatások befogadására, és a dializáló kapacitások bővítésére. A kardiológiai sürgősségi ellátás és az onkoradiológiai centrumok fejlesztése a vezető halálozási megbetegedések sokkal hatékonyabb gyógyítását fogja elősegíteni.
2003-ban 2 milliárd forintos költségvetési keretből elindult egy gép-műszer program, mely önkormányzati és magánforrások bevonásával 15 milliárd forintnyi radiológiai, intenzív terápiás eszköz beszerzését teszi lehetővé. Folytatódik a mentőszolgálat, a sürgősségi betegellátás fejlesztése, a műszercsere és a gyógyítás kulturált körülményeit biztosító komfortosítási program is.
A hazai sürgősségi betegellátás fejlesztésére az elkövetkezendő másfél évben 20 milliárd forintot kíván fordítani a kormányzat különböző forrásokból.
(10.50)
Az egészségügyi fejlesztési hitelprogram összességében mintegy 40 milliárdos célkitűzésével az egészségügyi kis- és középvállalkozások fejlesztése, a járóbeteg-ellátás privatizációja, az egészségügyi dolgozókból alakult társaságok tulajdonszerzése valósulhat meg, nyilvánvalóan megfelelő jogszabályi környezet fennállása esetén. Kedvező és reális esély, hogy az irányított betegellátási modell pozitív tapasztalatait is felhasználva, a regionalitás elvére és majdani gyakorlatára támaszkodva, uniós pályázatok révén mintegy 22,6 milliárd forintnyi egészségügyi infrastruktúra-fejlesztés realizálódhat pont az elmaradott térségekben, régiókban.
További források bevonását teszi lehetővé az úgynevezett ingatlanhasznosítási program, amely 12 milliárd forint erejéig 100 százalékos felhasználási lehetőséget biztosít a tárca számára. A 2004-ben befogadott kapacitások szintre hozására 8,6 milliárd forint szerepel a költségvetési tervezetben, mint ahogy az már el is hangzott.
Néhány szót a gyógyszerárakról. Mérsékeltük és mérsékeljük a betegek gyógyszerköltségeinek a növekedését. 2002 nyarán a Medgyessy-kormány 46, majd az év végén újabb 10 milliárd forinttal emelte a korábban enyhén szólva nem túl precíz inflációs prognózissal megtervezett gyógyszer-támogatási keretet - és akkor itt utalok képviselőtársaim előzetes hozzászólására, amely az inflációs prognózisokkal foglalkozott, tehát ez sem volt egy sikeres dolog az elmúlt ciklusban sem. Tehát megemelte a keretet a tényleges felhasználásra, 209 milliárd forintra. Már e számok is tükrözik, hogy az előző kormányzati ciklusban is mennyire korlátozottan érvényesültek a gyógyszerkassza kiadásának növekedését mérsékelni próbáló, és elismerem, mégoly őszinte és hatékonynak képzelt kormányzati szándékok.
A 2004-es eredeti gyógyszer-támogatási előirányzat 239 milliárd forint, ami 56 százalékkal több a 2002. évinél. A betegeket és az egészségbiztosítást terhelő gyógyszerkiadások ütemének csökkenése érdekében a kormány 2004-ben 180 napra 15 százalékkal csökkentette a gyógyszerárakat, miközben tartós megállapodásra törekedve a gyógyszergyártókkal, azt is sikerült elérni, hogy utóbbiak hozzájárulásukkal is mérsékeljék a gyógyszerkiadások növekedésének ütemét. Az egyre modernebb és sokszínűbb gyógyszerpaletta kormányzati színezettől függetlenül is jelentős kiadásnövelő tényező volt és lesz, így nem meglepő, hogy 2005-re 284 milliárdos a gyógyszer-támogatási előirányzat-tervezet. Lényeges, hogy ebben az évben a betegek gyógyszerkiadási terhei már nem növekednek, és a fenti intézkedések nyomán 2005-ben is legfeljebb mintegy 6-7 százalékkal.
A biztonságos gyógyszerellátás érdekében továbbra is szükség lesz a gyógyszergyártókkal való folyamatos kormányzati egyeztetésre és az ellátórendszer korszerűsítésére, így például a közgyógyellátási rendszer igazságosabb és szakmailag indokoltabb kialakítására, átalakítására. A kormányzati ciklusokon átívelő népegészségügyi program folytatására 2005-ben is rendelkezésre áll 927 millió forint.
Az Állami Számvevőszék objektív és szakmapolitikai részleteket is igen nagy alapossággal visszatükröző, sok tekintetben jogosan kritikus véleménye a következő összegző megállapítást tartalmazza - érdekes dolog, hogy ugyanannak a jelentésnek két részét miként lehet másként értelmezni, és itt idézem Csáky kolléga felszólalását. Tehát mit ír az ÁSZ ugyanabban a jelentésben, amiről ő beszélt? Idézem: A gyógyító-megelőző egészségügyi ellátás előirányzatából a 2005-re biztosított többlet - bérnövekmény, 2004-ben befogadott kapacitások szintre hozása, fejlesztések - megközelíti a 40 milliárdot. Az egészségügyi ellátórendszer reformja 2005-ben nem kezdődik meg, de a legfontosabb területeken tervezett intézkedésekhez az Egészségbiztosítási Alap, illetve az Egészségügyi Minisztérium költségvetésében forrásokat biztosítanak.ö
Összességében tehát a 2005. évi költségvetési tervezetről elmondható, hogy az egészségügy rengeteg, több évtizedes égető problémáit csak részben képes orvosolni, vagy legalábbis a szükséges terápiát elindítani. Ugyanakkor tartalmazza mindazon igen kedvező bér- és szakmapolitikai lépések vonzatait, amelyeket az elmúlt két és fél évben sikerült elérni. Másrészt a lehetőségekhez mérten biztosítja az előremutató kormányzati szakmai elképzeléseket tükröző forrásokat, amelyek szükségesek a lakosság megbetegedési mutatóihoz sokkal jobban alkalmazkodó és hatékonyabban működő egészségügyi struktúra fokozatos kialakításához.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés