DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Én is örömmel hallottam, amit Kis képviselőtársam mondott. Külön örültem annak - pontosan idézem -, hogy adott kormány adott programját kell számon kérni, hiszen ez ebben az újraelosztó típusú rendszerben számon kérhető. Az új koncepció kimunkálása lenne az ideális, de erről szó nincs. Nekem ez a gondom.
A másik gondom az, amit mondott, hogy azokat az elemeket támogassuk, amik valamerre előre mutatnak. Előremutatás lenne az aszimmetria föloldása, hiszen ezt ígérte az új, megújult, Gyurcsány-féle program. Kérem, ebben a költségvetésben semmi kiegyenlítő tartalék nincsen, a szinten tartás is kérdéses.
Az adott kormány adott programjáról pedig annyit, hogy ígérték a jobb alapellátáshoz néhány száz alapellátó hely fejlesztését. A jelenlegiek fenntartása is kérdéses, a fejlesztésére semmi nincsen. Ez programelem volt. Szerepelt a gyógyszerellátás korszerűsítése a föltárt betegségeknél, a halálozást nagyban és az életkilátásokat, -minőséget rontó állapotoknál ingyen gyógyszerek kerülnek be. Erre sincs egyetlen elem sem, hiszen nominálisan az ez évi fogyás lesz a jövő évi költségvetés. Szerepelt a leinflálódott 50 százalékos béremelésen túl egy többletjuttatás a nővéreink felé. Erre sincs semmilyen elem.
Ezt csak azért említem, mert Kis képviselőtársam azt mondta, hogy csak azt kérjük számon, ami a kormányprogramban, az adott kormány programjában szerepelt. Én ezeket csak ezért említettem, mert kétségtelenül olyat nem kérhetünk számon, ami nem volt a programban.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés