DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN (MSZP): Csatlakoznék államtitkár úr tájékoztatásához, és Borkó képviselő urat és mindenkit, aki jelen van, tájékoztatom, hogy a Bocskai-évfordulóhoz kapcsolódóan egy hároméves program indult útjára. Ennek keretében már a nyár folyamán hét település a román oldalon, illetve a hajdú-bihari oldalon, érmelléki települések évfordulós ünnepségeket szerveztek hagyományőrzéssel, haditornával, hadijátékokkal, több mint tíz napon át. Ezen túl a két emlékmű avatása történt meg határon innen és a határon túl. Az elkövetkezendő időszakban pedig kiadványokkal és egyéb más eseményekkel fogunk emlékezni és tisztelegni Bocskai emlékének.

Ezúton szeretném felajánlani, hogy minden egyes ilyen rendezvényre Borkó urat személyesen is meg fogom hívni; remélem, elfogadja a meghívásomat.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu