DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Ön most volt szíves arra kérni bennünket, hogy ne mondjunk olyan dolgokat, ami méltatlan ehhez a Házhoz, én ezt tisztelettel kérem öntől is. A tényeket illik tiszteletben tartani.

Amikor van egy időszak, és 20 százalékkal nő a nyugdíjak reálértéke, akkor nem illik azt mondani, hogy rosszabbul élnek a nyugdíjasok. Egyébként természetesen nagyon jó lenne, ha a nyugdíjakat még nagyobb mértékben lehetne emelni, de nyilván figyelembe kell venni a költségvetés, illetve általában az államháztartás teherbíró képességét. De 20 százalék fölötti reál-nyugdíjnövelésnél nem lehet azt mondani, hogy most rosszabbul élnek a nyugdíjasok, mint a nyugdíjemelés előtt.

Egyébként pedig van 1 millió 600 ezer körüli öregségi nyugdíjas. Ebből 40 ezer forint alatti nyugdíjat kap körülbelül 200 ezer nyugdíjas. Tehát nem lehet azt mondani, hogy 1 millió 200 ezer nyugdíjas ebből a létminimum alatt él. Próbáljunk meg egy kicsit vigyázni ezekre a kifejezésekre!

Egyébként, amikor a nyugdíjak vásárlóértékének az emeléséről beszélünk, ebben a vásárlóérték-emelésben benne van az is, hogy figyelembe vesszük az infláció hatását. Ráadásul, most már két éve nemcsak úgy általában vesszük figyelembe az infláció hatását, hanem kimondottan a nyugdíjas fogyasztói kosárral vesszük figyelembe ezt az áremelkedést. Ezért nem lehet azt mondani, hogy a nyugdíjasok rosszabbul élnek. 20 százalék fölötti vásárlóérték-növekedésnél ez finoman szólva is több mint tévedés.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu