DR. KÉKES FERENC (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban nagy fájdalom, hogy az elnök úr ebben a vitában a továbbiakban nem vehet részt.

Elöljáróban engedje meg, hogy a magam véleményét elmondjam a tekintetben, hogy az előző kormány időszaka alatt és az ön minisztersége alatt végrehajtott családtámogatásra, illetve a szociális intézményfejlesztésekre irányuló programok számos eleme igen értékes és nagyon fontos volt a magyar társadalom számára, és mindenképpen komoly értékeket hordoz. De vitatkoznék az ön azon állításával, hogy a 2005-ös költségvetésben a kormányzat befagyasztja a családtámogatások rendszerét, illetve a juttatások mértékét, mert például a családi pótlék a 2002. évhez képest körülbelül 61 milliárd forinttal, 45,1 százalékkal növekedik. A rendszeres gyermekvédelmi támogatások

8 milliárd forinttal, 21,1 százalékkal növekednek e költségvetésben. A gyermekvállaláshoz kapcsolódó egyéb támogatások, az anyasági támogatás, a gyes, a gyed, a gyet, az apák szabadsága című támogatások pedig 38,1 milliárd forinttal, 39,6 százalékkal növekednek. 2005-ben tehát 376 milliárd forintot fordít az állam az alanyi jogon járó, illetve a nehéz helyzetben lévő gyermekeket segítő támogatásokra, szemben a 2002. évi 269 milliárd forinttal.

E támogatások mellett mintegy 65 milliárd forintot tesz ki a családi adókedvezmény összege, amelyből csak azok a gyermekek részesednek, akiknek megfelelően magas adóköteles jövedelemmel rendelkező szüleik vannak. A kormány most készíti elő azt a programot, amely néhány év alatt megszünteti a jelenlegi torz elosztást, és elérhetővé teszi ezt a támogatást azok számára is, akiknek a leginkább szüksége van rá, vagyis az alacsony jövedelműeknek. Ezek a tények pedig azt próbálják alátámasztani, hogy a 2005-ös költségvetés a családtámogatások rendszerét és mértékét fejleszti, növeli.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu