DR. KÉKES FERENC (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Selmeczi Gabriella hozzászólását hallgatva bizonyos érzelmek keletkeztek vagy keletkezhettek az emberekben; különösen azokban az emberekben, akik szeretnek a számok világában és a tények világában nemcsak kalandozni, hanem ezekhez ragaszkodni.
Az elhangzottakhoz képest a helyzet az, hogy 2002-ben a gyógyító-megelőző ellátások előirányzata közel 430 milliárd forint volt; ez 2005-ben 697 milliárd forint, 267 milliárd forinttal növekedett, ami körülbelül 62,2 százaléknak felel meg. A gyógyszertámogatásokra 2002-ben 153 milliárd forintot fordítottunk, a 2005-ös költségvetési előirányzata pedig 284 milliárdot jelent, ami 131 milliárd forinttal több, 85,6 százaléknak felel meg. 2005-ben az összesen 1646 milliárd forintot kitevő egészségügyi kiadások, természetbeni, pénzbeli ellátások, fejlesztések együtt fedezetet biztosíthatnak az egészségügyben dolgozók béremelésére, illetve a népegészségügyi program folytatására. Azt hiszem, hogy ezek a számok eléggé beszédesek.
Köszönöm a szót. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés