DR. SZABÓ ERIKA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem azért vagyunk itt, az ország Házában, hogy személyesen sértegessük egymást. (Dr. Avarkeszi Dezső: És akkor Csákabonyi Balázst miért tetszett sértegetni?) Tartsuk tiszteletben mindenkinek a véleménynyilvánításhoz való jogát! Ha már itt tartunk, akkor ne mosolyogjanak kormánypárti képviselőtársaim, a miniszterelnök úrral az élen akkor, amikor a nyugdíjasok nehéz megélhetési körülményeiről, a mindennapi anyagi gondjairól beszélek.
De ha számokról akarunk beszélni, akkor rögtön mondom az adatokat. A 3 százalékos felzárkóztató nyugdíjemelést, amit a polgári kormány adott a nyugdíjasoknak, önök elvették, és ez 2003-ban 18 ezer forintos csökkenést jelentett. (Moraj az MSZP soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Miről beszélsz?) 2004-ben további 20 ezer forinttal károsítottak meg minden egyes nyugdíjast. 2005-ben ez újabb 22 ezer forint elvételét jelenti, miközben 44 százalékkal növelték a gáz árát, 25 százalékkal nőtt a villanyáram ára, és a gyógyszeráremelésről már elég sok szó esett ma. Többször is emelték, és az ingyenes gyógyszert nem vezették be. Ilyen terhek mellett romlott a nyugdíjasok megélhetése, és a jövő évi költségvetés nem fogja a 6,25 százalékos emeléssel javítani a helyzetüket. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van! - Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés