DR. SZABÓ ERIKA (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Nehéz az igazságot elviselni. Úgy látom, nagy indulatokat váltott ki a felszólalás, de gondolják csak el, hogy milyen indulatokat és érzelmeket vált ki a megélhetés gondja, nyomora, nehézsége azokban az emberekben, akik becsülettel ledolgozták az életüket (Göndör István: És az előző négy évben mi volt velük? - Közbeszólások a Fidesz soraiból: 2005-ről beszélünk.), és 30-40 évi szolgálati idővel a hátuk mögött például nem futja fűtésre vagy tüzelőre.
De hogy a számokat ismét elmondjam: a 2005-re tervezett reál-nyugdíjnövekedést többszörösen visszaveszik a nyugdíjasoktól azáltal, hogy növelik - és növelik - a fűtés, a világítás, a vízellátás, a gyógyszerek árát kíméletlenül. (Göndör István: Az benne van az inflációban, könyörgök! - Babák Mihály: Neked benne van!) Ezzel 2005-ben is csaknem egyhavi nyugdíjat vesznek el az idős emberektől.
Azután a polgári kormány idején évente megvalósított 3 százalékos többletemelést önök leszólják, pedig annak az volt a célja, hogy a felzárkóztatást a bérek emelkedéséhez megoldja. Önök ezt megszüntették. 2003-ban ezzel 18 ezer forintot vettek el a nyugdíjasoktól, 2004-ben további 20 ezer forintot, 2005-ben pedig körülbelül 22 ezer forintot vesznek el minden nyugdíjastól. Összesen tehát már mintegy 60 ezer forinttal tartoznak a szocialisták a nyugdíjasoknak. Ez már jóval több adósság, mint amit az 53., 54. és a 2005-ben esedékes 55. heti nyugdíj, a három hét együttes összege jelent.
Számokat kértek képviselőtársaim. Ne velem indulatoskodjon, képviselő úr, ne emelje föl a hangját, a nyugdíjasokat győzze meg arról, hogy ők milyen jól élnek. (Dr. Wiener György: Nem indulatoskodom, csak kérdeztem.) Én őket képviselni jöttem ide, az ország Házába. (Babák Mihály: Helyes!)
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés