DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Régi igazság, hogy egy kormány politikájának az egyik legfontosabb látlelete az általa előterjesztett költségvetés-tervezet. Igaz ez az előttünk fekvő előterjesztés esetében is. A dokumentumból könnyen kiolvasható nemcsak az ország helyzete, hanem fejlődésének perspektívája is. Megtudható továbbá az is, hogy az előterjesztőnek mik a fontosak és mennyire. Érdemes volna erre itt és most külön figyelmet szentelni, ám a rendelkezésemre álló rövid időre tekintettel felszólalásomban csak a költségvetés-tervezet egy szűkebb területére, a rendészeti vonatkozásokra térek ki.

Véleményem szerint a rendfenntartás anyagi támogatásának bővítése nemcsak a fokozott társadalmi elvárások teljesíthetősége szempontjából fontos. Négy évvel ezelőtt, amikor még kormánypárti képviselő voltam, arra hívtam föl a Ház figyelmét, hogy a rendészeti terület helyzetének javítása önmagában is morális kötelességünk, ugyanis az állomány, különösen a fővárosban szolgálatot teljesítők szociális helyzete már régóta folyamatosan romlik, és mind a hivatásos, mind a közalkalmazotti állomány súlyos megélhetési gondokkal küzd, sokuknak nincs lakása, s egészségi állapotuk sem kielégítő.

Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Egy költségvetés-tervezet elemző értékelésének legkézenfekvőbb és leggyakoribb módja, ha a benne foglalt adatokat az egy évvel korábbi számokkal vetjük össze. E tekintetben szomorúan állapíthatjuk meg, hogy a Belügyminisztérium fejezet támogatási főösszege, mely az önkormányzati és rendészeti keretszámokat tartalmazza, nemhogy nem növekszik az inflációt meghaladó vagy azzal azonos mértékben, hanem nominálisan is csökken: 290 milliárdról 278 milliárdra. Ha ezt a támogatási keretet a költségvetés kiadási főösszegéhez viszonyítjuk, akkor azt is megállapíthatjuk, hogy e két terület részesedési aránya, fontossága, súlya az idei 4,73 százalékról jövőre 4,27 százalékra csökken. A rendészeti kiadásokon belül például nominálisan csökken a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak, az ORFK-nak, a Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak, a Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalnak, a Szervezett Bűnözés Elleni Központnak a jövő évi pénzkerete. De csökken az oktatási tanintézetekre, a központi beruházásokra, a lakáscélú beruházásokra, a gépjármű-korszerűsítésre, valamint a köztisztviselők továbbképzésére fordítható költségkeret is. A dokumentumból megállapítható az is, hogy azokon a címsorokon, ahol az elmúlt évihez képest emelkedik a támogatási keretösszeg, legtöbbször ott is az infláció mértékét ritkán haladja meg.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az értékelésnek egy másik lehetősége, ha a költségvetés-tervezetben foglaltakat egy korábbi ciklus azonos időszakának költségvetéséhez viszonyítjuk. Ezért is több mint tanulságos a jelenlegi költségvetés számainak, tendenciáinak minősítéséhez ellenpont gyanánt a 2001-es költségvetést választani. Ez a jelenlegi ellenzék kormányzati pozícióból készített költségvetése a kormányváltás utáni második évben, azaz a jelenlegi kormány mai szituációjában. Ez a kronológiai ellenpont világossá teszi, milyen helyzetet teremtett az előző kormány a kormányzása második évében, és milyen helyzetet teremt a jelenlegi kormány ugyancsak kormányzása második évében.

Már az első rátekintésre is kiderül, hogy a rendészet és az önkormányzat akkor a mai 4,27 százalékkal szemben a költségvetés kiadási főösszegének 4,89 százalékát kapta, vagyis ha a mai kormányzat hasonló súllyal kezelné vagy kezelhetné ezt a területet, akkor most 41 milliárd forinttal kapott volna többet az önkormányzati és rendészeti szféra. Az Orbán-kormány preferenciáival jobban járt volna a BM központi igazgatása, az ORFK, a BRFK, a határőrség, a szervezett bűnözés elleni fellépés, az oktatási tanintézetek, a beruházások, a lakáscélú beruházások, a gépjármű-korszerűsítés is, és még sorolhatnám.

Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés-tervezet értékelésének egy harmadik módja, ha a benne foglaltakat a kormány 2002-es programjával vetjük össze. Ezzel összefüggésben álljon itt egyetlenegy idézet a 2002-es Medgyessy-kormány programjából. Idézem: “A ciklus végére a kor színvonalán működő rendőrséget teremtünk. A társadalomnak az eddigieknél nagyobb anyagi forrásokat kell fordítani a rendőrség ellátására.ö Nos, úgy gondolom, hogy az általam eddig felemlített számok, adatok elegendőek ahhoz, hogy megállapítsuk: a kormány saját ígéreteihez sem tartja magát.

S még egy gondolat: kormánypárti képviselőtársaim a vitában gyakorta vádoltak és vádolnak bennünket azzal, hogy a költségvetésükről megfogalmazott véleményünkkel, úgymond, riogatjuk a közvéleményt. Ezzel kapcsolatosan szeretném önöket emlékeztetni arra, hogy négy évvel ezelőtt az akkori ellenzéki, mostani kormánypártok igen élesen támadták az Orbán-kormány költségvetés-tervezetét. A vita címén persze elsősorban az akkori kormánypolitikát támadták, kategorikus jelzőkkel és minősítésekkel. A teljesség igénye nélkül csak néhány példa emlékeztetőül: ez - idézem - a bizonytalanság, a reménytelenség költségvetése, sőt, ez az átverés költségvetése - mondták négy éve. Alaptalan és hazug vádaskodásuk már akkor sem volt se indokolható, se elfogadható - az önök által készített és előttünk fekvő előterjesztés ismeretében pedig pláne nem.

Összefoglalva megállapítható, hogy a rendészeti terület működésének és fejlődésének 2005-re tervezett gazdasági feltételi mind az előző évihez képest, mind az Orbán-kormány időszakához képest, mind a 2002-es kormányprogramhoz képest visszalépést jelentenek. Ez a szomorú körülmény most lehetővé tenné persze, hogy most mi is frappánsnak szánt jelzőkkel minősítsük az erre rászolgáló, önök által készített költségvetést. Ettől mi most mégis nyugodtan eltekinthetünk, hiszen e költségvetés számai, adatai, arányszámai nemcsak a dokumentumot magát, hanem a kormányprogramot is minősítik.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu