DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Katona Tamás kísérletet tett arra, hogy néhány statisztikai adattal jellemezze a nyugdíjasok helyzetét. Ez a kísérlete, mivel önök nem kívánnak a valósággal szembesülni, nem vezetett eredményre, ezért én sem bízom abban, hogy önök hajlandóak a tényeket figyelembe venni, de néhány további adalékot mondanék a helyzet jellemzéséhez.

Mátrai Márta képviselő asszony gyors ütemű inflációról beszél, elfeledkezve arról, hogy az infláció üteme 1999-ben 10 százalék volt, 2000-ben 9,8 százalék, 2001-ben 9,2 százalék. Jelenleg, amikor eléggé magas, 2004-ben valószínűleg 6,8 százalék lesz, az előző évben pedig 4,7 százalék volt, tehát én nem beszélnék képviselő asszony helyében arról, hogy most gyorsult fel az infláció, hiszen egy rövid, átmeneti megugrástól eltekintve az inflációnak, az áremelkedésnek az üteme egyértelműen csökkent.

Ezen túlmenően, ha azt akarjuk nézni, hogy a nyugdíjak a gazdaság egészében milyen helyet foglalnak el, akkor azt kell látnunk, hogy 2000-ben a GDP 7,6 százalékát fordították nyugdíjkiadásokra, 2004-ben pedig 8 százalékát. Mivel közben a GDP növekedett, teljesen egyértelmű, hogy a nyugdíjasok relatív helyzete jobb. Senki nem állítja, hogy a nyugdíjasok helyzete kiemelkedő volna.

Babák képviselő úr részletesen beszélt arról, hogy a nyugdíjasokat úgymond 1990 előtt meglopták. Én csak arra az egy adatra hívnám fel Babák képviselőtársam figyelmét, hogy 1989-ben az akkori GDP-t figyelembe véve a nyugdíjak annak 10 százalékát tették ki. Ha önök úgy látják, hogy a nyugdíjasokat korábban meglopták, akkor mivel magyarázzák, hogy 2001-ben a nyugdíjak reálértéke még mindig 18 százalékkal alatta volt az 1989. évi szintnek, s csak most emelkedik az 1989. évi szint fölé?

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu