GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Amióta a költségvetést benyújtotta a kormány és megkezdődött a parlamenti vitája, nagyon érdekes sajtóhíreket, nyilatkozatokat sikerült összeszednem és válogatnom.

Elég furcsa dolog az, amikor utólag próbálja meg valaki megmagyarázni, hogy amit két nappal előtte mondott, abban mit értett. Mi volt az elsődleges cél? A félrevezetés? Az elbizonytalanítás? Minden alkalommal föl lehet tenni a kérdést. Én ma megpróbálok olyan egyszerű dolgokat elmondani, amivel talán mindenki számára érthetővé válik, hogy mit jelent az a költségvetés, ami előttünk van, amire mi szocialisták azt mondjuk, hogy több pénzt hagyunk az embereknél, és igazságosabb közteherviselést valósítunk meg.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha valaki vette magának a fáradságot és megnézte, akkor ennek a költségvetésnek a kiadási oldalán 84 468 forint havi elkölthető pénzt jelent, ebbe beleértve a csecsemőktől az idős nyugdíjasokig mindenkit. Talán így lehet ezzel számolni, talán így lehet gondolkodni, hogy vajon ki mire költené. Aki másképp próbálná elosztani ezeket a forrásokat, az hogyan gondolná ennek a 84, majdnem 85 ezer forintnak az elköltését? Mégis mire fordítaná? Lakásra? Élelmezésre? Energiaköltségekre? És a sort hosszan lehetne folytatni. De engedjék meg nekem, hogy hadd mondjam ki azt is - mert az eddigi napokban nagyon sok vita folyt róla -, hogy mennyi a hiány.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az a hiány, ami ebben a költségvetésben van, havi 8600 forintot tesz ki. El lehet dönteni, igen, én is azt gondolom, nagyon jó lenne, ha a hiány kisebb lenne. De hol csökkentsünk? Képesek vagyunk-e arra, hogy együtt gondolkodjunk? Segítek önöknek néhány, nyilván kiragadt és nagyon önkéntes példával.

Például meg lehetne szüntetni ezt a hiányt, ha, mondjuk, az egészségügyre nem költenénk, ami pont 8000 forint. Ugye, ez elképzelhetetlen, képviselőtársaim? De ezt lehetne boncolni, hogy mondjuk az egészségügynek csak a felét vesszük el, de elhagynánk a családi pótlékot, ami havi 2000 forint, viszont akkor még mindig csak 5-6 ezer forintnál tartanánk, tehát el kellene még hagyni, mondjuk, a lakásra fordított pénzt is, ami szintén havi 3200 forint. Tehát azt kérem önöktől, hogy így gondoljuk végig; mert nyilván lehet, hogy ebben a költségvetésben nem minden van a helyén, de gondoljuk végig együtt, hogy mit tehetünk meg az adott korlátok között.

Miért helyezek ilyen nagy hangsúlyt a hiányra? Mert azokat, akik nem foglalkoznak rendszeresen a költségvetéssel, meg lehet azzal téveszteni, hogy nő az államadósság. Képviselőtársaim, amíg költségvetési hiányt tervezünk, és ezt így tettük évek óta - mert hosszú ideje nem tudunk olyan példát mondani, hogy szufficites lett volna a költségvetés -, addig az adósság nő, és ezt az adósságot kezelnünk kell.

Hadd térjek vissza az adóügyekre. Nagyon érdekes, furcsának tartom - és a ma reggeli napirend előtti jó apropót ad nekem ehhez a gondolathoz -, hogy Áder János például azt mondta, hogy a minimálbér is 38 százalékkal adózik. Tessék végiggondolni, mert utána néhány órával Pokorni képviselő úr elmondta, hogy ez valószínűleg csak egy nyelvbotlás volt.

Képviselőtársaim! Szeretném az önök figyelmébe ajánlani, hogy 100 forint bérből az átlagkereset szintjén számolva Horn-kormány idején 21 forint 20 fillért kellett befizetni, az Orbán-kormány idején ez 25 forint 80 fillérre növekedett, és 2005-ben 21 forint 50 fillér lesz, tehát alig magasabb már, mint volt a Horn-kormány idején. Remélem, megérti mindenki, hogy a majdnem 26 forinttal szemben a 21,5 bizony csökkenés, képviselőtársaim.

De folytathatjuk; még egy kicsit az szja-ról. A havi 100 ezer forint körül keresőnek, aki még nem mondható átlagos keresetűnek, 3000 forinttal több marad havonta a borítékjában. Itt a vitában hangzott el, hogy hány millióan vannak azok, akiknek a jövedelme alig éri el ezt a 100 ezer forintot. De vegyük azt, hogy a család mind a két tagja dolgozik. Képviselőtársaim, ha nincs bérnövekedés, akkor is 6 ezer forintnál több marad a borítékjukban. Ha a család 125 ezer forint körülit keres, mind a két tagja, akkor már fejenként 4600 forintot meghaladó összeg marad a családi kasszában.

Ezt a gondolatot hadd fejezzem be egy kifejezetten sajtócsemegével. Egy írástudó képviselő barátom - nem szeretnék neki reklámot csinálni - azzal a címmel, hogy emelkednek az adóterhek, a következőt mondta: “Az adók összességében jelentősen emelkednek, 2005-ben a kormány összes adóbevétele a duplájára nő.ö Azt hiszem, ha ez így lenne, képviselőtársaim, akkor itt lenne a Kánaán. Csak úgy szeretném az önök figyelmébe idézni, hogy személyi jövedelemadó címén 1000 milliárd forintot és a közvetett adókban 2000 milliárdot fizetünk be mi magánemberek és a vállalkozások. Tehát ha ezt meg tudnánk duplázni, akkor tessék végiggondolni, hogy mennyivel több jutna más feladatokra.

Szeretnék néhány szót szólni a lakástámogatásról, mert szó esett arról, hogy kik a nyertesek és kik a vesztesek. Képviselőtársaim, valóban átrendeztük és megállítottuk, hogy az ingatlanbefektetők lehetőleg ne költségvetési forrásból gyarapodjanak. 2002-ben a költségvetés mindössze 63 milliárd forintot költött a lakástámogatás finanszírozására; ezzel szemben 2003-ban 137 milliárd forintot, 2005-ben várhatóan 218 milliárd forintot. Ha ezek után is azt tetszenek mondani, hogy vesztesek azok, akik lakástámogatásban részesülnek, akkor nem tudom, hogy mit kellene még tenni, és ehhez még hozzávehetnénk a lakbértámogatást, a szociálpolitikai támogatást és a fiatalok számára a kezességvállalás kérdését.

Még a nyugdíjasokról is hadd mondjak néhány gondolatot. Egy nagyon híres pszichológus azt mondta: öregnek lenni rendkívül népszerűtlen dolog. Nem szeretnénk, hogy a mi nyugdíjasaink így érezzenek.

(8.40)

Ezért igaz az, hogy a törvényben előírt mértékben növeltük az elmúlt években is a nyugdíjakat. Tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, gondolják végig, játsszanak egy kicsit a gondolattal: miért kellett tavaly nyugdíj-kiegészítést adni? Nem azért, mert az infláció nagyobb volt a tervezettnél, azért, mert a bérek gyorsabban növekedtek a tervezettnél.

És ehhez tessék csak hozzátenni azt, amikor önök éveken keresztül játszották el a nyugdíjasokkal, az önkormányzatokkal és mindenki mással, hogy 6 százalékos inflációt terveztek a költségvetésben, ezzel szemben 9 fölöttit, majdnem 10 százalékot teljesítettek, és utána megtapsoltatták magukat, amikor ezt vissza tetszettek adni ősszel, év végén. 2004-ben ez a tévedés is mindössze 1 százalék. A jövő évi növekedés várhatóan meghaladja a 6 százalékot, és reálértékben 3,5-4 százalék között lesz.

De szeretném azt is elmondani - Áder János kedvenc témája a gázáremelés, az energiaár-emelés -, képviselőtársaim, hogy a fogyasztói kosárban az energiaköltségek részaránya mindössze 20 százalék. Tessék elgondolni, hogy ha 20 százalék ez az arány, akkor ez mit jelentett az adott fogyasztói körben, és akkor, amikor inflációról beszélünk; ezért igaz az, hogy amikor 15 százalékos energiaár-emelés volt, és az infláció pedig az 5 százalékot sem érte el, az ebből van - a 20 százalék miatt ennek mindössze egyötöde az, ami belekerült ebbe a kosárba.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én jó szívvel ajánlom az önök figyelmébe ezt a költségvetést. Beszélhetnék még a Széchenyi-tervről, amit az előző vitanapon sokan elmondtak. Kérem, tessék elgondolni: igen, jó lenne, ha sokan részesednének ebből, csak az a baj, hogy egy sikeres mellé 99 nem sikerest kell felsorolni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu