LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Szabó képviselő úr nagyon cinikus. Azt hiszem, önt azért ültetik be az adótörvényeknél meg a költségvetésnél, hogy ezt a cinizmusát be tudja mutatni. (Közbekiáltások az MSZP soraiból.) Úgy gondolom, hogy az ellenzéki pártoknak az a feladatuk, hogy ellenőrizzék az önök tevékenységét, és számon kérjék azokat az ígéreteket, amelyekkel megtévesztették a magyar választópolgárokat. És Bartha képviselő úr csak egy-két példát mondott, de hamar eljön az az idő, amikor újra választás lesz, és akkor az összes ígéretükkel szembesítve lesznek. Ezeket az ígéreteket kértük számon, és úgy gondolom, ez a mi feladatunk. (Göndör István folyamatosan közbeszól.)

Nem is ez a gond, Szabó képviselő úr, hanem önök a harmadik költségvetést készítik, és a tendenciák nagyon rosszak. Nem lehet látni azt, hogy az első két év után esetleg valami javulna. Úgy gondolom, ha visszalapozzuk a 2002-es kormányváltás utáni időszakot… Göndör képviselő úr, várjon egy picit! Medgyessy miniszterelnök úr, László Csaba pénzügyminiszter folyamatosan azt mondták, hogy erős a gazdaság, jó a gazdaság, azért lehet osztogatni. Tehát önök a Fidesz-kormánytól egy jól működő, erős gazdaságot vettek át. (Göndör István és dr. Wiener György mutatják: Így ment lefelé! - Az elnök csenget.) Göndör képviselő úr, majd elő kell venni a 2002-es jegyzőkönyvet, hogy önök mit mondtak, az önök vezetői mit mondtak, Medgyessy Péter és László pénzügyminiszter.

Az a furcsa az egész dologban, hogy önöknek két év alatt sikerült ezt a dolgot tönkretenni. Mi bizonyítja, hogy tönkretették? Meg kellett puccsolni Medgyessy miniszterelnök urat. Miért kellett megpuccsolni? Azért, mert a gazdaságot az önök vezetésével tönkretették, és megpróbálják most Gyurcsány miniszterelnökkel rendbe hozni, és újra beetetni a népet a választások előtt. (Dr. Wiener György: Ez a mai szlogen.) Tehát ha erős lett volna a magyar gazdaság, vagy most nem lennének problémák, akkor biztos, hogy még mindig Medgyessy Péter lenne a miniszterelnök. Azt hiszem, ez jó példa arra, hogy önök két év alatt a magyar gazdaságot tönkretették.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu