TÓTH IMRE (Fidesz): Tisztelt Ház! Tatai képviselőtársunk nem érti, hogy az önkormányzati intézményekkel szemben mit nem értenek az egyházi intézmények, miközben látható, hogy ott több mint százezer gyermek kapna kevesebb támogatást kiegészítő normatívában, tankönyvbeszerzésben, étkeztetésben, kollégiumi elhelyezésben. Ez az előterjesztés így, ahogy van, egyházellenes. Ezt ki kell mondani, ki kell kérni, és meg kell mondani, hogy azok a gyerekek, akik egyházi intézményekbe járnak, semmikor nem voltak és nem lehetnek másodrangúak azokhoz képest, akik önkormányzati intézményekbe járnak. Ha pedig Tatai képviselőtársamnak igaza van, hogy a szocialista frakció ezt nem engedheti meg, akkor viszont azt kell feltételeznünk, hogy nem az önök pénzügyminisztériumi előterjesztéséről van szó, csak nem tudjuk, hogy kiéről.
A közoktatási alapnormatívák mellé illesztett kiegészítő normatíva és az ahhoz szabott létszámfeltétel katasztrofális helyzetet teremt. Aki ezt nem éri el, bezárja az óvodáját, általános iskoláját - sajnos az én választókörzetemben is van három ilyen település -, s ebben az esetben kistelepülés- és kisiskola-rombolásról lehet szó. A volt bankár miniszterelnök, Medgyessy Péter Kínában járt, majd amikor hazajött, azt mondta, hogy kínai iskolát kell nyitni. A jelenlegi miniszterelnök pedig Japánban járt, és amikor hazajött, valami megvilágosodott neki, és azt mondta, hogy japán iskolát kell nyitni. Ez mind nagyra értékelhető.
De Magyarországon magyar óvodákat, magyar iskolákat bezárni a jelenlegi kormányzat javaslatára már nem annyira érdekfeszítő, sokkal inkább felháborító. Ez az, amit nem szabad engednünk.
Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés