VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Talán emlékszik még arra a filmre, a Gyalogkakukkból arra a jelenetre, amikor a fekete vitéz már levágott lábbal, karral ott áll a mezőn, és kiabál a másik után, hogy gyere vissza, gyere vissza, mert még küzdeni akarok veled. Egy kicsit úgy érzem, hogy hasonló a szituáció. Ön olyan fantomokkal akar küzdeni, amit az ellenzéki oldalról senki nem vetett fel.
Nézzünk egypárat! Először is, senki nem követelte azt, hogy önök adósodjanak el jobban. Senki nem követelte azt önöktől, hogy emeljenek adót. Senki nem követelte önöktől, hogy az államháztartás hiányát, ami az államadósságot növeli, tovább növeljék. Ennek ellenére önök ezt megtették 2003-ban, megteszik most 2004-ben, és meg fogják tenni 2005-ben. (Cseresnyés Péter: Így van!)
Ön tehát olyanokkal hadakozik, amit senki nem állított az ellenzék részéről, ellenben a saját kormánypárti oldalán és a saját kormányában pedig elkövetnek. Mondok önnek néhány példát, hogy érthető legyen. Az adók kérdése: önök a vállalkozók adóterhét a következő esztendőben körülbelül 100 milliárd forinttal emelik meg. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiban: Ez nem így van!) Nem tőlem hallja ezt először, ott volt azon a kamarai ülésen, amikor a kamara elnöke is elmondta ezt önnek. Ön erre azt felelte, hogy csak az önök adójából tudunk gazdálkodni. De nem ezt kérték önöktől a vállalkozók. Azt kérték, hogy lehetőség szerint csökkenjenek az adóik, mert akkor lesznek versenyképesebbek, akkor tudnak több munkahelyet teremteni.
Szeretném önt arra is emlékeztetni, hogy volt olyan időszak a parlamenti ciklusunknál (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiban. - Dr. Veres János felé:), tisztelt államtitkár úr, amikor egyszerre csökkent az államadósság, csökkent az államháztartási hiány mértéke, több munkahely lett az országban, az infláció mértéke csökkent, a gazdasági növekedés pedig 4 százalék körüli mértékben alakult. (Tatai-Tóth András: Csak akkor nem te voltál a pénzügyminiszter!) Kétségtelen tény, mielõtt itt közbekiabálnának, hogy 2001-2002-ben a világgazdasági recessziót mi sem tudtuk teljesen kivédeni. (Dr. Wiener György: Sõt, egyáltalán nem!) De azt kell mondanom, hogy négy év átlagában 4 százalék fölött volt ez a növekedés.
Tehát nem kell feltalálni a spanyolviaszt. Volt már olyan idõszak, amikor a gazdaság növekedni tudott, új munkahelyek teremtõdtek, nem kell az ellenzékre mutogatni akkor, amikor a kormány rossz gazdaságpolitikája miatt a magyar gazdaság egy rosszabb pályára került, ahonnan most a reálgazdaság alkalmazkodó képessége miatt próbál visszajönni.
Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés