DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amit ön mond, ez egy sajátos filozófiai kérdés, azt mondja, hogy az a lakástámogatási rendszer, amelynek a kiadásait most ez a kormány fedezi, az az önök érdeme (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Történelmi tény!), vagyis nekünk maximum annyi érdemünk van, ha jól értem, amit ön mond, hogy mi az önök által vállalt kötelezettséget teljesítjük, nem úgy, mint a budapesti metróépítéssel önök tették. Tehát ez az egyik probléma. (Dr. Fónagy János: A bíróság! Bírói ítélet! - Varga Mihály: Miről beszélsz? - Dr. Fónagy János: Ne tessék a Legfelsőbb Bíróság ítéletét bírálni!)

A másik: mi egyetlenegy dolgot tettünk a lakástámogatási rendszerrel, hogy ezt igazságosabbá tettük azáltal, hogy azokat a vadhajtásait lenyestük, és azokra koncentráljuk a lakástámogatási rendszert, akik valóban rászorulnak. De az, hogy kinek az érdeme és kinek nem az érdeme, azt hiszem, ez nem jó megközelítés.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu