DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hallgatva a képviselő asszonyt, úgy látom, hogy a tények nem túlzottan zavarják őt. Ugyanis a foglalkoztatottság megítélésénél lehet természetesen egyedi problémákat említeni, ezek valóban nagyon súlyosak; nem az utóbbi két évben keletkeztek, a foglalkoztatottság nem teljes 1990 óta, és azóta a munkanélküliséggel küzd minden kormány. De szerencsére a munkanélküliség nem nő, a foglalkoztatottság azonban igen.

Éppen két olyan példát említett a képviselő asszony, hogy mi van akkor, hogyha egy viszonylag idősebb munkavállaló vagy egy fiatal nem talál munkát. Pontosan azért alkalmazzuk azt a megoldást a jövő évben - ha ezt ön komolyan gondolta volna, amit mond, akkor azt is mondhatnám, hogy jó hírem van az ön számára -, nevezetesen járulékkedvezményben részesülnek azok a foglalkoztatók, akik fiatalokat alkalmaznak, illetve azok is, akik egyébként gyesről visszatérő kismamákat alkalmaznak. Ennek az intézkedésnek pontosan az a célja, hogy segítsük az ő munkavállalásukat. Egyébként a foglalkoztatottság szerencsés módon nő, tehát a munkanélküliség nem növekedett. Ehhez az is hozzátartozik természetesen, hogy munkahelyek meg is szűnnek, hiszen a piacgazdaságnak, a gazdaság korszerűsödésének az a lényege, hogy bizonyos munkahelyek megszűnnek, míg más, korszerűbb munkahelyek keletkeznek. Szerencsére 40-50 ezerrel több munkahely keletkezett, mint amennyi megszűnt, ezért nőtt a foglalkoztatottság.

Még valami, amit a Prémiumévekről volt szíves említeni: szerencsére nem felel meg a valóságnak, amit ön állít, tehát a nyugdíjalapot nem az a 60 százalék képezi természetesen. És nem arról van szó, hogy itt a statisztikát akarjuk kozmetikázni; arról van szó, hogy szeretnénk könnyíteni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) azoknak a helyzetét, akik nyugdíj előtt néhány évvel kerülnek ilyen helyzetbe.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu