DR. MÉZES ÉVA (SZDSZ): Az előbb már elmondtam, amit most Gógl Árpád kifogásol. Egy öt éve működő rendszerben még nem lehet olyan vizsgálatokat és olyan eredményeket felmutatni, mint amilyeneket elvárnának azok, akik kritizálják a rendszert. Azt gondolom, hogy az egész magyar egészségügyi ellátásról nincsen semmiféle kézzelfogható, számokkal és egyéb kvalitatív módszerrel is igazolható adat. Tehát azt gondolom, hogy ehhez képest az irányított betegellátás mindenféleképpen előrelépés. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Biztos azért tüntetnek az egészségügyi dolgozók!)

A másik pedig: azt, hogy a betegeknek ez jó, azt gondolom, azok tudják bizonyítani, akik azon betegek között élnek, akik irányított betegellátási rendszerbe tartoznak. Az én tapasztalatom mindenféleképpen az, hogy a betegek elégedettebbek. (Taps a kormánypártok soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Miért tüntetnek?)

Forrás: parlament.hu