DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, az ön hozzászólásából egy következtetés mindenképpen levonható, mégpedig az, hogy az értékrendünk és az agráriumról alkotott elképzeléseink nagyon jelentős mértékben eltérnek.

(13.00)

Mit is hányt képviselő úr a Gyurcsány-kormány és az én szememre egyaránt? Többek között azt, hogy a Gyurcsány-kormány nem a bürokráciára költi az agráriumra jutó költségvetési pénzt, hanem a termelőknek adja oda, hisz ön azt mondta, ezt a 17 300 fős apparátust jobban kellene támogatni. Nyilvánvaló, az elosztható forrásokat világosan látjuk, ennek megfelelően vegyük el a gazdálkodóktól a pénzt, amit önök a négyéves tevékenységük alatt végeztek, és növeljük a bürokráciát. Én úgy gondolom, a termelőknek ezt meg kell mondani, és meg kell kérdezni őket, hogy egyetértenek-e ezzel a tendenciával. Én személy szerint természetesen ezzel nem értek egyet.

Ha képviselő úr figyelmesen elolvasta az ÁSZ-jelentést, abban látott egy pontot, mégpedig azt, hogy a 2004. évben 1 százalékkal csökkent az intézményrendszerünk foglalkoztatottsága. Mutasson képviselő úr még egy olyan országot, amelyik az EU-csatlakozás évében kevesebb létszámmal oldotta meg a lényegesen nagyobb feladatokat! Itt tehát nem történik más, mint egy jelentős racionalizálás annak érdekében, hogy a termelőknek több jusson.

Nagyon súlyos ellentmondást hordozott az a megállapítása, mely szerint a költségvetés támogatási lehetőségeinek növekedése az európai uniós pénzek növekedésétől függ. Természetesen ez igaz, nem ez az ellentmondás. Az ellentmondás az, hogy közben pedig ön a koppenhágai megállapodást ostorozza, a legrosszabb megállapodásnak tartja, miközben példaként hoz olyan országokat, ahol 30-40 százalékkal kevesebb normatív támogatást kapnak a termelők. Úgy gondolom, képviselő úr, ezeket az ellentmondásokat nem lehet megmagyarázni. Ezt önöknek kellene felülvizsgálni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu