KARSAI PÉTER (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt napokban, héten sok nyilatkozat, híradás, sajtóhír látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy az egyházi finanszírozás hogyan változik. Ezzel kapcsolatban engedjék meg, hogy a Magyar Demokrata Fórum álláspontját röviden ismertessem önökkel. Ha a két percbe nem fér bele, akkor majd kérek hosszabbítást. Azt gondolom, az ügy fontossága ezt feltétlenül indokolja.

A Magyar Demokrata Fórum elutasít mindenfajta különbségtételt az egyházi és az állami vagy önkormányzati oktatási intézményekben tanuló gyermekek között. A Magyar Demokrata Fórum elfogadhatatlannak tartja a kormány elképzeléseit, az egyházak és az egyházi oktatási intézmények jövő évi finanszírozására vonatkozóan.

Megszorítás helyett nagyobb megbecsülést érdemelnek az egyházi közszolgáltató tevékenységek. A kormány által benyújtott 2005. évi költségvetés tervezete, hasonlóan az előző évekhez, tovább szűkíti az egyházak finanszírozását. A források egy része jelentősen csökkent, így a hittanoktatás támogatása is 2004-hez képest 3,6 milliárdról 3,3 milliárdra, mintegy 10 százalékos csökkenéssel. Ahol pedig a források emelése történik, messze elmarad az infláció éves mértékétől.

Az ötezer lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótlékának főösszege 7 százalékos infláció mellett csak 2 százalékkal, 1,49-ról 1,53 milliárd forintra nőtt. A legnagyobb részt kitevő támogatás az egyházi alapintézmények működésének támogatása - ugyancsak 7 százalékos infláció mellett - 3 százalékkal növekszik mindösszesen. A támogatások reálértéke tehát jelentősen csökkent.

Éppen ezért a Magyar Demokrata Fórum felszólítja a kormányt és a pénzügyminisztert, hogy tartsák tiszteletben és állítsák helyre az egyházak által ellátott közszolgáltatások (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) esélyegyenlőségét. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu