KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A 2005. évi költségvetés tárgyalása kapcsán akkor vagyunk a leglojálisabbak a költségvetést beterjesztő kormánnyal szemben, ha a költségvetést - a legújabb kormányprogram kvintesszenciája - a sokat hangoztatott társadalmi igazságosság érvényre jutása szempontjából vizsgáljuk.

A magyar mezőgazdaság számára valóban szükség lenne a társadalmi igazságosságot tükröző kormányprogram-módosításra, hiszen a kormánykoalíció első két évét az alkotmánysértően diszkriminatív földbirtok-politika és az ezt kiszolgáló diszkriminatív támogatáselosztás jellemezte. Emlékezzünk: 2002-ben az új kormány első intézkedése volt a vidéken helyben lakó és helyben gazdálkodó emberek földbérleti jogának elvétele és helyettük a nagyvárosokban élő pénzügyi befektetők javára történő földtörvény-módosítás. Ugyanezen időponttól datálhatóan a támogatások címzettjeivé is egyoldalúan ez az agrártársadalmon kívüli pénzügyi kör vált, gondoljunk csak a hitelkonszolidációk haszonélvezőire.

Sajnos, ugyanezen megállapítás mondható el a feldolgozóipar vonatkozásában is. A világon nincs még egy ország - Magyarországot kivéve -, ahol a termelők tulajdoni részesedése a feldolgozó-ipari tulajdonszerkezetben nulla százalék. Ezen termékpályán is néhány pénzügyi befektető kezében koncentrálódik a teljes piac és a piacrajutási támogatások egésze. Ma már a magyar termelők áruit át sem veszik, vagy ha mégis, akkor nagyon nyomott áron. Ez a szűk réteg a magyar termelők piaci kiszorításáért veszi fel a magyar agrárköltségvetés piacrajutási támogatásának tízmilliárdjait.

A hazai termelők számára egyedül a hungarikumok értékesítési biztonsága maradt volna meg, amennyiben a szocialista kormány tudatos következetességgel nem tette volna tönkre a hungarikumokat. Mindannyiunk emlékezetében örökre megmarad a tokaji bor Szlovákiának, a magyar pálinka Romániának, a magyar paprika aflatoxinimportnak történő kiszolgáltatása, jóllehet a felsorolás nem teljességre törekvő.

Az elmondottakból láthatjuk, a magyar agrárium valóban társadalmi igazságosság után kiált, ugyanis jelenleg mind a magyar gazdaság, mind a magyar társadalom néhány, még csak történelminek sem mondható család kezében összpontosul. Nekik permanens állami vagyonjuttatásban és folytonos adósságelengedésben van részük, míg a több millió adófizetőnek csak az államadósságból jut rész, ráadásul az állami adósságteherből az újszülött csecsemő ugyanolyan arányban részesedik, mint az adósságkonszolidáció örökös kedvezményezettjei.

Nem az jelentené-e a társadalmi igazságosságot, ha az államadósság terhét tőkearányosan osztanánk szét? Az újszülött is a vagyonának megfelelően részesülne a közös teherből, de a többmilliárdos iparmágnás is a vagyona arányában viselje a közös terhet.

Ilyen mérvű gyarmati társadalmi tehermegosztás után érdeklődve vártuk a kormány által lépten-nyomon a társadalmi igazságosság megvalósításaként aposztrofált jövő évi költségvetést. Sajnos, csalódnunk kellett. Az agrárköltségvetésben nyoma sincs bárminemű szemléletbeli elmozdulásnak. A propagandát kivéve minden maradt a régiben. Néhány családhoz kerülnek az agrártámogatások milliárdjai, az agrárgazdálkodók ezreihez pedig semmi. Amennyiben valaki cáfolni próbál, úgy kérem, ezt a cáfolatot az adósságkonszolidáció kedvezményezettjeinek végre publikussá tételével méltóztasson azt megtenni.

A költségvetés kritikájában egyébként sem a magam véleményére, hanem az Állami Számvevőszék megállapításaira támaszkodom. Idézek az ÁSZ véleményéből: “A 2005. költségvetési törvényjavaslatban szereplő 107,6 milliárd forint nem tartalmaz forrást a 2005. évi nemzeti kiegészítő támogatásra. Ezért a tárca várhatóan a 2004. évi gyakorlatnak megfelelően a kereskedelmi bankok közreműködésével történő előfinanszírozásra kényszerül, ami egyben azt jelenti, hogy a tárgyévi kötelezettségeket nem tárgyévre tervezett előirányzatok finanszírozzák, hanem ezek a következő évek költségvetéseit terhelik.ö

Az idézet eddigi részéből is nyilvánvaló, hogy az eljárás az államháztartási törvénybe ütközik, ugyanis a 2005. évi agrárköltségvetés egy jelentős tételével, a 93,6 milliárd forintos nemzeti kiegészítő támogatással a következő kormány költségvetését sújtja. Ez a módszer egyébként egy jellemző, még a pártállami korból eredeztethető szocialista szemléletet tükröz, a jövő generációk kontójára és a mások vagyonának fedezetére hozott döntések gyakorlatát.

A fejezeti kezelésű előirányzatok között is szerepel az előzőekhez hasonlóan elgondolkodtató költségbeállítás. A jelenlegi mezőgazdasági miniszter úr már legalább tíz alkalommal kinyilatkoztatta, hogy az osztatlan földtulajdon kimérésének a termőföldméretek elaprózódása miatt nincs földbirtok-politikai indokoltsága, ezért a hivatalokba érkezett több ezernyi kimérési kérelmet nem tudják teljesíteni. A jövő évi költségvetésbe mégis 1,2 milliárd forint került osztatlan földtulajdon kimérésének költségei jogcímen. Ha tehát nem az osztatlan földtulajdonos javára történik a kimérés - mint ahogyan azt a szakminiszter hivatalos közleményeiből tudjuk -, akkor kik a tulajdonmegosztás haszonélvezői?

A másik jogos kérdés: hogyan történhet a tulajdonosok földtulajdonának alkotmányellenes kisajátítása az adófizetők pénzéből? Igaz, volt már példa a magyar agrártörténelemben államilag támogatott földtulajdonításra, és érdekes módon éppen a szocialisták jogelődjének hatalombitorlása idején. Sajnos, más vonatkozásban is hasonlítanak a mai jogutódok a szélsőséges jogelődjükhöz. Ma ugyanolyan, minden valóságalapot nélkülöző sikeródákat zeng a lassan propagandaminisztériummá alacsonyodó agrártárca, mint az '50-es években, eközben a földjüktől ismét megfosztott vidéki lakosságnak nemhogy termelő tulajdona nincs, de a befektetőknek juttatott földek szocialista földesurai mára már munkát sem adnak számukra.

Választókörzetemben, azon belül is az Ormánságban a filléres segélyen tengődő lakosság körében már az éhezés legsúlyosabb jelei mutatkoznak. Egyre sűrűbbek a rendszeres gyermekéhezés esetei. A lakosság éheztetésére ebben a gazdag mezőgazdasági adottságú országban a '60-as évek óta még nem volt példa, a szocialista-szabad demokrata kormány két év leforgása alatt erre is képes volt. Ezt a megdöbbentő tényt végre figyelembe kellene vennie az előttünk fekvő gyarmati költségvetést beterjesztő kormánynak, valamivel kevesebbet lenne szabad csak kivenni a rendszerből.

Egy dolgot azonban tárgyilagosan el kell ismerni a Szocialista Párt mostani és mindenkori költségvetéseiről: tudományos alapossággal, a maximális elvonásra és a minimális visszaosztásra kikalkulált költségvetésekkel, a szisztematikus kifosztás pénzügyi remekműveivel állunk szemben évről évre. Azzal a tudományossággal találkozunk, amely tudományosság már a jogelőd pártjait is jellemezte. Ugyanis ne feledjük: a kommunista diktatúrát az különbözteti meg a történelem korábbi diktatúráitól, hogy a világtörténelem első deklaráltan tudományos alapokon kidolgozott és működtetett létező diktatúrája. Egyetemi katedrákról oktatták, és mindenhol önálló egyetemi tanszéket állítottak a diktatúra ideológiájának és a diktatúra életben tartásának. És amint tudjuk - és sajnos tapasztaljuk -, a tudomány halhatatlan, örök, de legalábbis jogfolytonos.

Ma, november 4-én, a magyar történelemnek ezen a tragikus emléknapján önkéntelenül eszünkbe jut: bizonyára a tudományos szocializmusra alapozott diktatúra sajátossága lehet az is, hogy a jogutódpárt 1990 után mindenkor, úgy most is, a pártállami diktatúra egy-egy nagyon magas beosztású korifeusát állította az ország élére.

(15.40)

Ezért őszintén, tárgyilagosan el kell ismernünk, tényleg a tudományos dialektika csodájával állunk szemben. Míg negyvennyolc évvel ezelőtt ezen a napon fegyverrel igázták le a jogelőd csatlósok a nemzetet, úgy a mai jogutódok költségvetési eszközökkel teszik ugyanezt, fegyvereknél is gyilkosabb hatékonysággal.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu