KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az elnök asszony emlékező szavai után nehéz dolga van az első hozzászólónak, mert egy olyan témáról kell beszélnie, ami talán nem mindenben illik az ünnep hangulatához vagy az emlékezés napjához, de nekünk ez a dolgunk itt, a parlamentben.
Ez a költségvetési vita harmadik napja. Amikor erre a felszólalásra készültem, megpróbáltam visszaidézni azokat a gondolatokat, amelyeket ellenzéki képviselőtársaim az elmúlt napokban megfogalmaztak. Elolvastam jó néhány szó szerinti jegyzőkönyvet is, mert ilyenkor könnyen megcsalja az embert az emlékezete. És sajnos igazolódott az a gyanúm, amire gondoltam, hogy ellenzéki képviselőtársaim az elmúlt két napban egyetlenegy olyan gondolatot sem fogalmaztak meg, amely ennek a költségvetésnek bármilyen értelemben is, de a pozitív oldalára mutatott volna rá.
Sőt, egyes képviselőtársaink, mint például Áder képviselő úr vagy Mátrai Márta, egyenesen nemzeti katasztrófáról kezdett el beszélni, olyan víziót mutatott itt be a parlamentben, mintha ez következne el. Szerencse, hogy az emberek nem igazán vették komolyan ezeket a gondolatokat, mert nem igazán hallottunk olyan híradásról, hogy az emberek elindultak volna a Duna felé.
Mindenesetre egy költségvetést nem lehet durcásan, gyűlöletből csinálni, józanul és megfontoltan kell számba venni a lehetőségeinket, és ennek megfelelően tervezni a bevételi oldalt és a kiadásokat is. Úgy egyébként, ahogy a legtöbb magyar család csinálja, amikor az otthoni költségvetést tervezi: számba veszi a bevételeket, ábrándozik egy kicsit, hogy mennyi mindenre lehetne még vagy kellene még költeni, és aztán a realitásokat számba véve dönt arról, hogy a rendelkezésre álló forrásokat mire költi a család - ugyanígy kell nekünk eljárni itt, a parlamentben is.
(8.10)
Néhányszor elhangzott már itt, a plenáris ülésteremben egy szám: 84 400 forint. Ha a költségvetési fejezet főszámát elosztjuk a közel 10 millió állampolgárral, akkor megkapjuk ezt a számot, és ez azt jelenti, hogy a jövő évben minden magyar állampolgár ennyit költhet közcélokra. Ennyit és nem többet. Természetesen lehetne többet is költeni, de ahhoz többletadókat kellett volna kivetnie a Háznak. Kedden szavaztunk az adótörvények módosító indítványairól, és a koalíció az adócsökkentésre szavazott - nem az adóemelésre, mint ahogy az egyes esetekben az ellenzéki képviselők javaslatai alapján szükségszerű lett volna ahhoz, hogy a kiadásokat fedezni lehessen -, azért, mert egyben arra is vigyáznunk kell, hogy az államháztartási és a költségvetési hiány ne növekedjen.
84 400 forint. Mire költünk ebből a pénzből? Csak néhány tételt szeretnék konkrétan felsorolni, hogy mindenkinek fogalma legyen arról, hogy ez a pénz - amely néhány család számára sok, mások számára természetesen nem annyira - mire elég. Oktatásra költünk ebből 9664 forintot, egészségügyre 8170 forintot, nyugdíjra, táppénzre, munkanélküli-ellátásra 28 300 forintot. Csak ez a három tétel tehát több mint a fele az említett összegnek.
Azt kell mondanom, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, hogy önöknek sekélyes a fantáziájuk, amikor azt sorolják fel, hogy mi mindenre kellene még költeni. Mi százszor több olyan jogos igényt tudnánk felsorolni, amelyeket teljesítenünk kellene akkor, ha a költségvetési bevételek arra fedezetet nyújtanának. De még az általam felsorolt összeg is több, mint amit a magyar gazdaság helyzete lehetővé tesz, tehát nő a hiány. Azonban nem olyan mértékben nő, mint az elmúlt években, sőt, a növekedés üteme a jövő évi költségvetés jóvoltából csökken.
Még egyszer szeretnék emlékeztetni arra, hogy milyen negatívumokat soroltak föl az ellenzéki képviselők. Szeretnék néhány számot fölsorolni azért, hogy a televízió képernyője előtt és a rádiókészülékek mellett mindenki eldönthesse, valóban igazak-e azok az állítások, amelyeket önök megfogalmaztak.
2005-ben a nyugdíjak vásárlóértéke - tehát itt a vásárlóértékről van szó - 24 százalékkal haladja meg a 2001. évit, 720 milliárd forinttal költünk többet nyugdíjakra, mint 2002-ben. A gyermekek támogatására 100 milliárd forinttal költünk többet, mint 2002-ben. A gyógyítást szolgáló ellátásokra 400 milliárd forinttal több jut, mint 2002-ben. S a csökkenő gyermeklétszám mellett is 57 százalékkal többet költünk oktatásra, mint 2002-ben. Lehetne még sorolni ezeket a számadatokat.
A továbbiakban néhány olyan területről szeretnék beszélni, amelyekről ellenzéki képviselőtársaim a két nap alatt egyetlenegy szót sem ejtettek. Arról van szó ugyanis, tisztelt képviselők, hogy Magyarország május 1-je óta tagja az Európai Uniónak, ezáltal a magyar költségvetés szervesen csatlakozik az Európai Unió költségvetéséhez. Befizetünk oda, és támogatásokat kapunk az Európai Uniótól, különböző fejlesztési programok végrehajtására. Tehát azt, hogy a jövő évben Magyarországon mire mennyit tudunk költeni, nemcsak a magyar költségvetés, hanem az európai uniós támogatások is meghatározzák. 210 milliárd forintot fizetünk be az Európai Unió költségvetésébe, onnan viszont 324 milliárd forint fejlesztési forrást vehetünk igénybe, s az emberek fantáziája szükségeltetik ahhoz, hogy a nemzeti fejlesztési terv keretében ezeket a forrásokat hiánytalanul igénybe tudjuk venni.
Kevés szó esett eddig a vitában a mezőgazdaságról. Az adósságkonszolidációval, az intézményi feltételek megteremtésével, a kedvezményes hitelekkel, a növekvő támogatással a gazdák felkészülten léphettek az Európai Unióba. A gazdák támogatása 2005-ben 112 milliárd forinttal, 52 százalékkal több, mint 2002-ben volt. Ez jelentős szám. Úgy gondolom, az fogadható el igazságként, amit az egyik nagyon jó ismerősöm - aki évtizedek óta a mezőgazdaságból él - fogalmazott meg, hogy aki ma nem tud megélni a mezőgazdaságból és nem tud fejleszteni, az kizárólag saját magára vessen, a saját szakértelmét kérdőjelezze meg.
A köztársaság kormánya kiemelt feladatnak tekinti a lemaradt térségek felzárkóztatását. Tisztelt képviselő urak, 2005-ben több mint dupláját kívánja fordítani a költségvetés az elmaradott térségek felzárkóztatására. Ennek egy része európai uniós forrás, másik része pedig hazai forrás, amely decentralizáltan vehető igénybe a következő években.
Meggyőződésem, hogy Magyarország most egy különleges időszakot él át, azért is, mert a lehetőségeink kitárultak. Nagy a felelősségünk a tekintetben, hogy milyen fejlesztési programokat tudunk kidolgozni a második nemzeti fejlesztési terv keretében, ugyanis ez alapozza meg azt, hogy az Európai Unió 2007-2013 közötti költségvetéséből mennyit tudunk költeni nemzeti fejlesztési forrásokra.
Mi, tisztelt képviselőtársaim, szabad és igazságos Magyarországot akarunk. Meggyőződésem, hogy ez a költségvetés az első, de nem kis lépés ebbe az irányba. Kérem önöket, hogy támogassák ezt a költségvetési javaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés